Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 14 (64. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Jakab István): - FERENCZI GÁBOR (Jobbik):
173 törvénytervezetben szerepeltetni. Tehát itt e gy jogszabályszerkesztési technikai kérdésről van szó. A különadó áthárításának a lehetősége továbbra sem lesz biztosított a törvényi tiltás életben tartása mellett az iparági szereplőknek. A hatásfokkövetelményekkel kapcsolatos észrevételre mondom, hogy a villamos energiáról szóló törvényben hivatkozott külön jogszabály tartalmazza a feltételeket. E jogszabály megszületéséig a szóban forgó releváns feltételek a termelői engedélyesek számára még nem ismertek, ezért a jogszabály kihirdetéséig indokolt az e redetileg tervezett felkészülési idő biztosítása. Tehát lesz egy alacsonyabb, végrehajtást szabályozó jogszabály, egy kormányrendelet, és amíg az el nem készül, addig a korábbi szabályozás marad érvényben, éppen a jogbizonytalanság elkerülése érdekében. (1.40) Végül a Balczó Zoltán képviselőtársam által benyújtott módosító indítvánnyal kapcsolatosan, nem kilépve nagyon a szerepemből, azt kell mondani, hogy gyakorlatilag egyetértek, ugyanakkor az európai uniós direktívának történő maradéktalan megfelelés s zükségessé tette a korábbi döntés felülvizsgálatát, hiszen a villamos irányelv és ezzel párhuzamosan a gáz irányelv alapján a teljes tulajdonosi szétválasztás lehetőségét minden tagállamnak át kell ültetnie saját nemzeti jogrendszerébe. Az irányelvek szeri nt a tagállamok kötelesek biztosítani az átviteli rendszerirányítók számára a teljes tulajdonosi szétválasztási modell választásának lehetőségét, függetlenül attól, hogy a tagállamok melyik modell átültetését preferálják elsődlegesen. Elméletileg fennállna k azok a kockázatok, amelyeket Balczó képviselőtársunk fölvetett, de bizakodjunk abban, hogy az a konszenzus, ami létrejött az elmúlt években ebben a kérdésben, továbbra is fenn fog állni. Abban vagyunk érdekeltek mindannyian a Magyar Országgyűlésben, hogy a nemzeti tulajdonban lévő Magyar Villamos Műveket és a tulajdonába tartozó leányvállalatokat is állami közösségi tulajdonban fogjuk megtartani, és nemcsak megtartani, hanem megerősíteni annak érdekében, hogy egy erős és versenyképes nemzeti energiaholdin g tudja fölvenni a tényleges versenyt azokkal a pályatársakkal, amelyek ugyancsak termelőként és szolgáltatóként megjelentek Magyarországon az energiaszolgáltatásban. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm megtisztelő figyelmét és türelmét, hiszen tudjuk azt, hogy na gylelkű felajánlást tett Balczó Zoltán képviselőtársunknak, hogy ezt a napirendet végig fogja szolgálni. Remélem, hogy nem csalatkozott, és egy olyan részletes vitának a részesei lehettünk mindnyájan, amelyben elsősorban a szakmai kérdésekről esett szó a h agyományoknak megfelelően. Köszönöm minden képviselőtársamnak az aktív részvételét, és jó éjszakát kívánok. (Taps.) ELNÖK (Jakab István) : Megköszönöm államtitkár úr szinte mindenre kiterjedő, részletes válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok ról következő ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (Jakab István) : Most a napirend utáni felszólalások következnek. A mai na pon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ferenczi Gábor képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Megadom a szót 5 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. FERENCZI GÁBOR (Jobbik) :