Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 14 (64. szám) - Az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
160 (0.30) A módosító javaslat célja az ügyfélszolgálati irodákra vonatkozó szabályozá s hatályos szabályainak a fenntartása és a fogyasztók jelenleg megszerzett jogainak a biztosítása. A törvényjavaslat alapján az ügyfélszolgálatok fenntartási szabályai egyértelműen az elosztó társaságok számára válnak kedvezőbbé, a fogyasztók számára hátrá nyosan módosulnának, így indokolt a hatályos szabályozás fenntartása, tehát ezt fogyasztóvédelmi szempontból tartjuk fontosnak, hogy ne csorbuljanak a fogyasztói érdekérvényesítés lehetőségei. Az ajánlás 44. pontjában a villamosenergiatörvény V. fejezetén ek módosítását javasoljuk az előterjesztéstől eltérő módon. A módosító javaslat célja a fogyasztók ellátásból történő kikapcsolásával, illetve az ügyfélszolgálatok létesítésével, fenntartásával kapcsolatos hatályos szabályozás fenntartása, ezért a módosító javaslat pontjai szoros tartalmi összefüggésben állnak egymással. A törvényjavaslat alapján az ellátásból történő kikapcsolás szabályai egyértelműen a szolgáltató társaságoknak fognak kedvezni a fogyasztókkal szemben. A jelenleg hatályos 3 havi lejárt szá mlatartozás helyett a törvényjavaslat alapján már egyetlen, 60 napon túl lejárt számlatartozás esetén is lehetővé válik az ellátásból történő kikapcsolás. A törvényjavaslat indokolatlanul különbséget tesz az egyetemes szolgáltatásban részesülő felhasználók között, így lehetővé teszi, hogy az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági fogyasztókat hamarabb kikapcsolhassák a szolgáltatók az ellátásból. Változik az egyeztetési kötelezettség terhe is, ugyanis a hatályos szabályozás alapján a szolgáltatónak kell kezdeményeznie a fizetési haladékról, kedvezményről szóló tárgyalásokat. A törvényjavaslat jelen változata alapján ez a fogyasztót terheli. Ugyancsak kedvezmény a szolgáltatóknak, hogy a késedelem miatti értesítések száma és minősége is számukra kedv ezőtlenül változik. Elnök úr, szeretném megkérdezni: ha az első hozzászólásomban kimerítem a 15 percet, akkor egy következő hozzászólásban haladhatok tovább az ajánlási pontok mentén? (Derültség.) ELNÖK (Jakab István) : Természetesen, ha letelt az időkeret, a többi hozzászólást követően újból jelentkezik, és szót adok. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Értem, köszönöm szépen. Akkor szeretném elmondani az érveimet, mert azért ezek eléggé húsba vágóak nagyon sok fogyasztó számára. Ugyanakkor bonyolultabbá válik az ellá tásba történő visszakapcsolás is a jelen szabályozás szerint, hiszen a kereskedőnek kell a tartozások, valamint a kikapcsolás és a visszakapcsolás költségének a megfizetéséről szóló fogyasztói igazolás tudomásulvételét követően kezdeményezni a jelen törvén yjavaslat alapján, de magát a visszakapcsolást az elosztó végzi. Tehát itt szétválik a szolgáltató és az elosztó, így a fogyasztó ellátásba történő visszakapcsolása nehezedik, és később valósulhat meg, mint a jelenleg hatályos szabályok alapján. Sajnálatos módon csökkenne a fogyatékkal élő fogyasztók ellátási színvonalának minősége is a jelen törvényjavaslat alapján, valamint kikerült a törvényjavaslatból a védendő fogyasztók kikapcsolásának tilalmát rögzítő rendelkezés is. Nem értjük egyébként, mert az vol t a kormányprogramban, hogy mindenkit megvédenek, kivéve a fogyatékkal élőket, akiket eddig mi védtünk. A fogyasztók számára hátrányosan változnak az ügyfélszolgálatok fenntartásával, elérhetőségével kapcsolatos rendelkezések is, hiszen nem lesz feltétel a kialakításnál a közösségi közlekedéssel történő elérhetőség biztosítása, elegendő ritkábban létrehozni, tehát a telepítés szerint nagyobb távolságokra is lehet létrehozni ügyfélszolgálati irodákat, és csökken a nyitvatartási időtartam is. Mindezek egyérte lműen visszalépést jelentenek a hatályos ellátási, fogyasztóvédelmi színvonalhoz képest, amit nem tudjuk, milyen cél vezérel.