Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 21 (75. szám) - Gőgös Zoltán (MSZP) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Az ön felügyelete alá tartozik-e a Nemzeti Földalap?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán):
1509 Emellett tájékoztatni szeretném a képviselő urat, hogy a felduzzasztott földrajzinévbizottság mandátumát a vidékfejlesztési minisz ter visszavonta, mivel a bizottság létszámának minimalizálását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már korábban kezdeményezte. A magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló kormányrendelet módosítása jelenleg közigazgatási államtitkári egyeztetésen van. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszontválasz illeti meg Gőgös képviselő urat. Öné a szó. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Elég nehéz erre bármit is mondani, államtitkár úr, u gyanis senki nem kifogásolta ebben a bizottságban a Liszt Ferenc nevet, csak egyszerűen egy magyarosabb és a közvélemény számára sokkal érthetőbb megoldást javasoltak volna. Az meg különösen tragikomikus, hogy a minisztertől kérdezze meg egy oda delegált s zakember, hogy milyen módon támogasson egy ilyen javaslatot - akkor miért delegálták oda? Egyszerű: akkor üljön be a miniszter mindegyik helyre, aztán mondja meg ő, hogy neki mi tetszik. Csak, ugye, ezt nem demokráciának hívják, államtitkár úr! Tehát én az t hiszem, hogy egyetlenegy módon lehetne ezt a csorbát kiküszöbölni: ha ezeket az embereket sűrű elnézéskérések után visszavennék, és hagynák őket dolgozni. Egyébként ez az élet más területein is ugyanígy van, csak jelzem - aki itt bármit ellenszól, onnant ól kezdve kő kövön nem marad, és úgy, mint Karthágóban, be kell sózni még a helyét is, nehogy véletlenül máskor ilyen előforduljon, vagy másnak is esetleg ilyen ellenállás eszébe jusson. Államtitkár úr, fontolják meg ezt a dolgot; higgye el, kisebb presztí zsveszteség lenne, ha visszavonnák ezeket az elbocsátásokat! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van! - Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi á llamtitkár : Két megjegyzést engedjen meg, képviselő úr. Valóban, bizonyos értelemben egyet kell értenem önnel, de azt hiszem, azt ön is elfogadja, hogy egy kormánytisztviselőnek, ha delegáltként a kormányt képviseli egy tárcaközi bizottságban, akkor illend ő legalább egyeztetnie azt a véleményét, amit képvisel ebben a bizottságban. Tehát ilyen alapon gondolta a miniszter úr azt, hogy miután ez nem történt meg, ez problémát jelent. A másik megjegyzésem az, ezt ön is tudja, hogy a kormánytisztviselők jogállásá ról szóló törvény indoklás nélkül is lehetővé teszi, hogy fölmentse a kormány azokat a tagjait, akik nem a kormány álláspontját képviselik, tehát ilyen értelemben, azt hiszem, ennek a jogi környezete nem kifogásolható. (Dr. Vadai Ágnes: De az emberi igen!) Kérem, fogadja el a válaszomat. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a kérdések tárgyalására. Gőgös Zoltán (MSZP) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Az ön felügyelete alá tartozike a Nemzeti Földalap?” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) :