Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 21 (75. szám) - Dr. Varga István (Fidesz) - a külügyminiszterhez - “Ki védi meg az adai Damjanich-emlékművet?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz):
1500 Harmadrészt pedig: azok a független intézmények és a független alkotók is, ha úgy érzik, hogy Magyarországon folytatódik ez a kultúrarombolás (Az elnök a cs engő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és ezeknek a független tereknek a megszűnése, akkor sajnos emigrálni fognak, és ezt nem lehet megállítani. (Az elnök ismét csenget.) Viszont, amit meg lehet állítani, az az, hogy ezt a kultúrarombolást ne folytassák. Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Államtitkár urat viszontválasz illeti meg. Öné a szó, államtitkár úr. SZŐCS GÉZA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Igen, de erre nem lehet egy percben válaszolni. A Gödörről, emlékezetem szerint, nem is hangzott el kérdés. Visszatérve a kormányrendelethez: ennek szabályozása elsősorban a zárt helyszínű rendezvényekre vonatkozik, ahol a kockázat nagyobb mértékű. Nyilván való, hogy különbséget kell tenni a Művészetek Völgye fesztivál és egy diszkó- vagy bálesemény között. Ami pedig a Trafót illeti: én úgy gondolom, hogy világosan fogalmaztam. A működés két fő pillérét a két szóban forgó, világhírű társulat fogja jelenteni, amely azt is jelenti, hogy végleges tető kerül két, sokat hányatott társulat feje fölé. Ez egyáltalán nem zárja ki a befogadói karakterének a megőrzését. Ez meg is fog maradni, és az eddig fölépített szakmaierkölcsi tőkéje ilyen értelemben megmarad a Tra fónak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Dr. Varga István (Fidesz) - a külügyminiszterhez - “Ki védi meg az adai Damjanichemlékművet?” címmel ELNÖK (Jakab Is tván) : Tisztelt Országgyűlés! Varga István, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a külügyminiszternek: “Ki védi meg az adai Damjanichemlékművet?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Németh Zsolt á llamtitkár urat jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét, vagy miniszter úrtól személyen kéri a választ. (Dr. Varga István: Elfogadom, elnök úr.) Igen, képviselő úr elfogadja a válaszadó személyét. Megadom a szót. DR. V ARGA ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Államtitkár Úr! Ez év március 13án felemelő ünnepség keretében leplezték le Adán a Damjanich János tábornokunkat ábrázoló emlékművet, amelyet a budakalászi polgárok ajándékozta k testvértelepülésüknek. Jómagam abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az elmúlt év október 6án, az aradi 13 mártír kegyeleti napján letehettem a most leleplezett dombormű alapkövét. Mind a budakalászi, mind az adai képviselőtestület hosszas egyez tetést követően egyhangú döntéssel választotta Damjanich János hős honvéd tábornokot, hisz Damjanich egész életével és mártírhalálával nemcsak a két népnek, hanem Európának is példát mutatott. Damjanich János szerb határőrcsaládból származott, s 1848. márc ius 31én összeszólalkozott a magyar átalakulást gyalázó Haynau altábornaggyal, ezért az itáliai hadszíntérre vezényelték. 1848