Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 8 (73. szám) - A nemzeti közszolgálati egyetem létesítéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP):
1343 Igen, látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványt látható többséggel elfogadta. Tájékoztatom önöket, hogy a vitában a felszólalási időkeret vitaszakaszonként 66 perc. Most megnyitom a részletes vita első szakaszát, az a jánlás 218. pontjaira. Kérdezem, kíváne valaki ezekkel kapcsolatban felszólalni. Igen, rendes felszólalásra Hiller István képviselő úrnak adok szót, az MSZPképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HILLER ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Kös zönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Vendégek! Ahogy elhangzott, az ajánlás első részéhez szeretnék hozzászólni, amely történetesen a törvényjavaslat I. fejezet 1. és 2. §ára vonatkozik. Tisztelettel kérem, hogy bár ez két külön rész, egyben fogom elmondani a hozzászólásomat, hogy ezt így tessék elfogadni. Az előterjesztéshez, annak is az I. fejezet 1. §ához hozzászólva, szeretném feleleveníteni, hogy itt arról van szó, hogy a létrejövő nemzeti közszolgálati egyetem három intézmény jo gutódja, történetesen a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtisztképző Főiskola, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem közigazgatástudományi kara. Én azt szeretném megvilágítani, hogy ez az integráció, bár az integráció folyamatát mi támogatjuk, e gy olyan elemet tartalmaz, amelyikkel nem kívánunk egyetérteni. Magyarországon az 1806. évi törvény rendelkezik önálló, katonatisztet képző felsőoktatási intézmény létrehozásáról. 1872 óta kontinuus módon működik ilyen. Egymást követő rendszerváltások, egy mást követő rendszerek, kormányok sokasága követte egymást a magyar történelemben, de arra nem volt példa, hogy az önálló katonatisztképző felsőoktatási intézményt megszüntették volna, hívják ezt Ludovika Katonai Akadémiának, hívják ezt Zalka Máté Tisztkép zőnek vagy éppen Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek. Ezért azt kell mondjam, hogy az az integráció, amely Magyarországon egy több mint két évszázados törvénykezési hagyományt bont meg, ezen belül egy közel másfél évszázados önálló felsőoktatási intézmé nyt fejez be, tévedés. (Dr. Rétvári Bence megérkezik az ülésterembe.) A tegnapi általános vitában, tisztelt elnök úr, elhangzott, hogy van ilyen intézmény. Azt kell mondjam önöknek, hogy az elhangzott példák egyébként nem állják meg a helyüket, történetese n olyan ország olyan intézményére, amely önálló felsőoktatási intézményként működő tisztképző akadémiát, egyetemet megszüntetve, integrálva, azt karnak degradálja, ilyen példát nem tudnak mondani. Olyan intézmény van, amelyik a létrehozatalakor akár Franci aországban, akár Németországban úgy jött létre, hogy ott nem önállóan, hanem részegységként történik a katonatisztképzés felsőfokon. De ott, ahol létezett az önálló felsőfokú egyetemi vagy felsőfokú intézményi szintű katonatisztképzés, nincs olyan példa, a mely azt bizonyítaná, hogy ezt akár integráció kapcsán akár alacsonyabb szintre helyezik, merthogy történetesen egy önálló felsőoktatási egyetem szintjénél alacsonyabb az, hogyha egy kar végzi el ezt a feladatot. Ezért a javaslatom az, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet ebből az integrációból vegyük ki, és a magyar felsőfokú katonatisztképzés önálló intézménye az 1806os törvénykezés szerint, az 1872 óta működő intézmény hagyományainak megfelelően folytassa a munkáját. Tisztelt Elnök Úr! Ahogy az előbb ismertettem, véleményemet egy másik üggyel kapcsolatban is most kívánom elmondani, hogy ne kelljen a későbbiekben ismételten jelentkezni. Ez pedig a törvény, amelyre a tegnapi vita során az államtitkár úr ráirányította a figyelmünket, történetesen, h ogy ez egy folyamatról szól, azon folyamatról, amely létrehozza a nemzeti közszolgálati egyetemet. Ebben a folyamatban a fenntartó egy úgynevezett fenntartói testület. Én ezt élesen kritizálom, alkalmatlannak tartom az átmenet levezénylésére. Történetesen: szükségesnek tartom a kormányon belül egy miniszternek, egy, a kormányzat működésében meghatározó szerepet játszó, ez ügyben felelős miniszternek a kiemelt szerepét.