Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 8 (73. szám) - „A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége” címmel politikai vita - ELNÖK (Jakab István): - KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz):
1314 Csak néhány adatot szeretnék említeni. Az International Journal of Epidemiology szakfolyóiratban - ebben a legjelentősebb népegészségügyi folyóiratban - jelent meg a teljes fi nn népesség körében 19962000 között végzett vizsgálat eredménye, miszerint a 3064 éves korosztályokban a férfiak esetében az élettársi kapcsolatban élők 49 százalékkal, az egyedül élők pedig 167 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a háza sok. A nők esetében az együtt élők 53 százalékkal, az egyedül élők 75 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg ebben a korosztályban, mint a házasok. Tehát tudományosan megalapozott az, hogy a szingliség súlyosan káros az egészségre. És folytathatnám még a többi eredménnyel is, ami szerint az elvált férfiak 2,3szor, az elvált nők kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg 19412006 között, mint a házastársaik. Ez a különbség szignifikáns marad akkor is, ha azokat az ismert kockázati tényezők szerint korrigálták, bár a házasok között a különböző önkárosító magatartásformák, így például a dohányzás is, a kóros alkoholfogyasztás is jelentősen ritkábbak. El kell mondanom még azt is, hogy számos korábbi nemzetközi vizsgálat kimutatta, hogy a válás súlyosan káros az egészségre az életkilátások tekintetében. Ezért is fontos és kiemelten fontos az, hogy foglalkozzunk ezzel a témával. Úgy vélem, hogy a következő időszakban nemcsak a dohányzás, nemcsak az alkoholfogyasztás, hanem a társadalmi kapcsolatok, a csal ád fontosságáról is kell gondolkodnunk. Sajnos, a családban megjelenő médiumok nem biztos, hogy ebben a harcban, ebben a szemléletmódban a segítségünkre lesznek. Példaként csak hadd mutassak be egy újságot, a mai egyik bulvárújságot, amelyik két oldalon fo glakozik nemzetközi és hazai meleg párok lelki problémáival. Azt hiszem, hogy sokkal fontosabb lenne, hogyha a médiumokban erőteljesebb lenne az az egészségnevelés és az a családnevelés, amit Szűcs Erika képviselő asszony a skandináv példák során említett. Valóban, ott tudatos családtervezés, tudatos gyermektervezés folyik, ennek van meg az a nagyszerű eredménye, hogy jelenleg ott a legmagasabbak a népességszaporulat számai egész Európában. A Braun Márton képviselőtársam által mondottakat csak alá tudnám hú zni: nincs más külső segítség, ezt a kérdést magunknak kell megoldani. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) (14.50) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Kőszegi Zoltán képviselő ú r, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót, képviselő úr. KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is mindenkinek szeretném megköszönni azt, hogy ilyen kitartóban itt voltak a vitában, ebben a f ontos, nagyon nagy jelentőségű vitában, és én is szeretnék gratulálni a jobbikos képviselőtársaimnak, hogy kezdeményezték ezt a mai vitát. Egyébként mindent elárul az LMP ügyhöz való hozzáállásáról, hogy a vita nagy részében itt sem voltak, nem vettek rész t benne. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) Azért szólok örömmel hozzá ehhez a vitához, mert nyugodt a lelkiismeretem magánemberként és közéleti szerepvállalóként is, ugyanis én is négy gyermek édesapja vagyok; keresztény házasságban, kedves feleségem n égy gyermekkel ajándékozott meg engem és a nemzetet. És nyugodt a lelkiismeretem azért is, mert egy olyan városnak lehetek a vezetője most már több mint tíz év óta, ahol az itt már sokszor elhangzott, nagyon negatív és nagyon rosszul hangzó statisztikai mu tatókkal ellentétben pozitív a statisztika. Tehát legalább annyian születnek, mint amennyien eltávoznak közülünk, sőt vannak olyan évek, amikor többen születnek. Összességében elmondható, hogy az elmúlt tíz évben ez messze kiegyenlítődik. Tehát vannak jó p éldák, és ez reményt is adhat arra, hogy vannak jó minták is. Az egyik LMPs képviselőtársam, Ertsey Katalin számon kérte azt, hogy a kormány miért akar, mondjuk, nevelni, vagy miért akarja befolyásolni például ezt a területet. Én visszakérdeztem volna,