Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - Simon Gábor (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Ki a felelős azért, hogy a támogatások nem jutnak el a bajbajutottakhoz?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
71 Elnök Úr! Képviselőtársaim! Elég talányos és hosszú volt a kérdés, amit feltettem a miniszter úrnak, illetőleg az államtitkár úrnak, de szeretném megvilágítani röviden, hiszen országosan 2500, Baranyában 1350 egészségkáros odást szenvedett bányászt érint ez a kérdés. Több évtizeden keresztül voltak rendelkezések az egészségkárosodást szenvedett bányászok rehabilitációjáról, majd a 387/2007es kormányrendelet 2007 végén egy új ellátási formát vezetett be, mégpedig az egészség károsodási járadékot, amely összesen két feltételt is szabott, egyrészt azt, hogy 29 százalékos munkaképességcsökkenéssel kellett rendelkezni, de nem lehetett mellette munkát vállalni, továbbá a járadék folyósítását korlátokhoz kötötte ezzel a rendelettel a kormány. A kereseti korlát jelentős csökkenése nyilvánvalóan azt is eredményezte, hogy ez nem tud ösztönző hatást teremteni arra, hogy munkát vállaljanak az egészségkárosodást szenvedett bányászok, ugyanakkor az érintettek tisztes megélhetését is veszél yeztette. Ennek a kormányrendeletnek az alkalmazása 2010. január 1je lett volna, ugyanakkor született 2009. év végén egy módosító rendelet, amely ezt az időszakot kitolta 2011. január 1jére. Így kérdezem az államtitkár urat, hogy kívánnake ez ügyben lép ést tenni, másként fogalmazva: megszüntetike a kereseti korlátozást, vagy pedig az érintetteket ezen jogszabály hatálya alól kivonjáke, tekintettel arra, hogy néhány nap múlva hatályba lépne a kormányrendelet? Köszönöm a figyelmet. Várom az államtitkár ú r válaszát. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Halász János államtitkár úr válaszol a feltett kérdésre. HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az egészségkáros odott, megváltozott munkaképességű személyekről való gondoskodás évtizedek óta része a pénzbeli szociális ellátásoknak, melynek immár 1991 óta egyik eleme a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka. Az évtizedek alatt megváltozott munkaerőpiaci szabál yozási környezethez igazodva 2008. január 1jével jelentős mértékben átalakult a megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszere, és ez a változás érintette a szociális járadékokban részesülő mintegy 200 ezer embert is, köztük a körülbelül 2 ezer bán yászt. A bányász dolgozók egészségkárosodási járadékának szabályozásában, eltérően a többi ellátástól, csupán két lényegi változás történt, a munkaképességcsökkenés mértékének vizsgálata helyett 2008tól az egészségkárosodás mértékének megállapítására ker ül sor, így a 36 százalékos munkaképességcsökkenés 29 százalékos egészségkárosodást jelent. Az ellátás folyósításának másik eleme, mint azt a képviselő asszony is említette, a keresőtevékenységre vonatkozik. Ezeket a bányászoknak hátrányos intézkedéseket a szocialista kormány hozta még a korábbi években, a szocialisták hagyták cserben a bányászokat. Az elmúlt időszakban négy baranyai, pécsi fideszes képviselőtársunk, ahogy jelzem, már korábban, a kormányhoz fordult, a minisztériumunkhoz fordult, és kezdemé nyezték e helyzet megváltoztatását. Szeretném jelezni a képviselő asszonynak, a képviselő uraknak és a tisztelt Háznak is, hogy a kormány ezt a problémát meg fogja oldani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Simon Gábor (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Ki a felelős azért, hogy a támogatások nem jutnak el a bajbajutottakhoz?” címmel ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :