Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Jakab István): - DÚRÓ DÓRA (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
169 nem lehet egy kézben tartani, az mindenképpen zavarja önöket, azonban mégsem tartom ezt elfogadhatónak, hogy eg y ilyen utolsó pillanatban valamit betoldanak. Ahogy fel vagyunk háborodva azon a most benyújtott javaslaton is, amely egy újabb kiskaput, egy újabb felmentési lehetőséget biztosít a nagy kereskedelmi televízióknak. Ez azt mondja ki, hogy a különböző kvótá kat nem az egész műsoridőre és nem a legnézettebb időkre kell csak teljesíteni. Ez a 233. számon iktatott módosító javaslat ezért elfogadhatatlan számunka. Azt már korábban is jeleztük, hogy még ennél is nagyobb sérelem az eredeti törvényjavaslat 22. § (6) bekezdésében lévő kiskapu, amit szándékoltan teremtettek meg azoknak a médiaszolgáltatóknak, amelyek több médiaszolgáltatást is nyújtanak. Ugyanis ezek a különböző arányokat és kvótákat, amelyek egyébként általában úgy dicséretesek, valamennyi médiaszolgá ltatásuk összesített műsoridejének átlagában kötelesek elérni. Tehát miközben nagy nehezen elértük, hogy 35 százalékra emelkedett például a kereskedelmi rádiókban a kötelezően sugárzott magyar zene aránya, aközben, ha megvesznek egy kis helyi rádiót, akkor megtehetik azt, hogy ott mondjuk, teljes arányban csak magyar zenét játsszanak, vagy legalábbis nagy arányban, és ezek után egyáltalán nem fogunk magyar zenét hallani, mondjuk, a két nagy pártrádióban, a Neo és Class FMen, ugye, amit önök maguk között na gykoalícióban olyan szépen leboltoltak még az előző ciklusban. Tehát ezeket a kiskapukat semmiképp sem tartjuk elfogadhatónak, hogy ne önmagában vonatkozzon egy kvóta valamire, hanem ilyen alibi megoldásokat is találhatunk. Nohát, van még egy egészen megle pő és elképesztő dolog, ezt megint koherenciazavarnak nevezik, hogy megint átkeresztelnek valamit. Most gondolok itt arra, amit korábban Műsorszolgáltatási Alapnak hívtak. Ugye, júliusban átkeresztelte az Országgyűlés Műsorszolgáltatást Támogató és Vagyonk ezelő Alapra, most lett, próbáljuk megszokni, mert elvileg nagyon fontos intézményről van szó, ez birtokolja az összes közmédiumot, mint a példátlan orwellikubatovi hatalomátcsoportosítás során, ugye, olyannyira, hogy a közmédiumok már költségvetési támog atást sem fognak kapni, csak a Műsorszolgáltatási Alap, bocsánat, a legújabb neve tehát Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap. Ez az, amit önök néhány perc múlva megszavazni terveznek. Ha már fölidéztem ezt a júliusi döntést, valóban elképesztő, hogy most 56 oldalon 106 zárószavazás előtti módosító javaslatot, koherenciazavarra hivatkozva benyújtottak, és itt lehet előttünk, azonban már ezt júliusban is tapasztaltuk. Akkor 42 oldalon 82 módosításra volt szintén csak néhány óránk. Ugye, ez az elhí resült lex Sláger törvény, amikor is rendezték ennek a törvénytelenségnek a helyzetét, egyedi döntésekre hoztak törvényt. Ezt nem csak ekkor láttuk. Illetve akkor is láttunk már a Műsorszolgáltatási Alap kapcsán egy olyan trükköt, hogy átnevezték az addigi igazgatói tisztséget vezérigazgatóira, így akinek nem járt volna le a mandátuma, megszűnt örökre az a mandátum, lett vezérigazgató, akit persze újra ki kellett nevezni, és a saját emberüket ültethették oda. Ezt a példát azért tartjuk fontosnak, mondjuk, m a is elmondani, akár Kopits György kapcsán, amelynek a kiskapuit semmiképp sem tudjuk támogatni, még ha én magam is megszavaztam ezt a javaslatot, mert fontosnak tartjuk a leváltását. De miért kell mindig ilyen nem őszinte, sunyi javaslatokkal, akár zárósz avazás előtti módosító javaslatokkal, amikor már nincs idő esetleg tisztességesen felkészülni? Hiszen bár házszabályellenesen nemes egyszerűséggel 10 napirenddel hátrébb sorolták a már elfogadott és módosíthatatlan napirendben ennek a médiatörvénynek a zár ószavazását, talán kevesebben követik így már, nemhogy tévében, de még az interneten is nyilvánvalóan a közvetítést. Azonban elfogadhatatlan az, hogy ilyenkor nyújtanak be ilyen megoldásokat. Alföldi Róbert kapcsán elmondtuk, hogy már mindenkit leváltottak , akit lehetett, akit nem lehetett, arra ilyen törvényeket hoztak. Hát, így működik ez önöknél, így nyújtanak be ilyen különböző javaslatokat. Ezt láttuk a Műsorszolgáltatási Alap igazgatói tisztségeinek átnevezésekor,