Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Jakab István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
166 passzus, ez a passzus úgy szól, hogy és még ezen felül neki akkor sem kell pályáznia, ha a nemzeti nyelv ápolására vállalkozik. (Derültség az MSZP soraiból.) Aki tehát rombolni akarja a nemzeti nyelvet, a fene egye m eg az ilyen digitális műsorszórót, annak pályáznia kell. Aki ápolni akarja, annak nem kell pályáznia. Értem én! El kellett nyerni a köztársasági elnök úr kegyeit az aláíráshoz, én is a körmömet rágtam, nehogy már visszadobja valahogy ezt a kitűnő törvényt (Derültség az MSZP soraiból.) ; benne van a nemzeti nyelv ápolása, oké, rendben van. Végül a harmadik és az általam említettek közül utolsó pontja a teljesen abszurd, zárószavazás előtti módosítóknak az, amire Mandur László már más vonatkozásban utalt, ami koherenciazavar kiküszöbölése címén kiléptet minket egy európai uniós egyezményből a digitalizációs határidőket illetően. Na, most sok mindennek hallottam már nevezni az Európai Uniót, az európai népek közösségének, az európai értékek fenntartójának - kohe renciazavarnak még nem hallottam nevezni. (Derültség az MSZP soraiból.) Őszintén szólva nem lep meg. Én ebben bizonyos folytonosságot látok. Eddig is gyanítottam, hogy a kormány koherens politikájához képest az Európai Unió követelményrendszere voltaképpen egy koherenciazavar. Ezt eddig ilyen világosan még nem fogalmaztuk meg, most kristálytisztán látom, és egyet is értek. Ugocsa non coronat. Az Európai Unió csinálhat, amit akar, nekünk ő nem más, mint egy koherenciazavar. Hölgyeim és Uraim! Legalább ezeket , legalább ezeket a humorisztikus elemeket, ha lehet, hagyjuk ki a médiatörvényből, elműködik az úgyis kilenc évig, mint tudjuk, anélkül, hogy nevetségessé tennénk magunkat a világ előtt. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab I stván) : Köszönöm. Felszólalásra következik Schiffer András képviselő úr, az LMP képviselőcsoportjából. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én alapvetően L. Simon képviselőtársamnak szeretnék válaszolni. Való igaz - gondolom, majd hallja, amit mondok (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Beszéld meg vele!) , valóban, nekem az elsődleges alkotmányossági probléma ezzel az egész törvényjavaslattal ott kezdődik, hogy egészen példátlan módon, valóban az 1986os jogalkotást is m eghazudtoló módon helyezi állami felügyelet alá az írott sajtót, illetve a mai technológia vívmányaként az internetes sajtót is. Miért vet fel ez komoly alkotmányos problémát? A véleményszabadság alkotmányos határait leginkább megrajzoló alkotmánybírósági határozat - a 30/92. - kimondta azt az elvi tételt, hogy az alkotmány a vélemény szabadságát annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. Ebből következik az is, hogy a szólás szabadságának, függetlenül attól, hogy az milyen módon történik meg, élőszóban, milyen közvetítések által, szimbolikus aktusokkal vagy másként, csak objektív korlátokat lehet állítani. Miért fontos ez? Azért, mert ehhez képest állami felügyeletet vonni a szólásszabadság bármilyen formájú megnyilvánulása fölé csak alkotmányo san nagyon jól megindokolható okból lehetséges, és csakis a lehető legszűkebb területen, abban az esetben, ha ez a kényszerítő ok kielégíti egyébként a szükségességarányosság követelményét. Mindezekből és az Alkotmánybíróság 92es médiahatározatából is kö vetkezően az államnak - így erősorrendben próbálom mondani - három esetben lehet szabályozási lehetősége a különböző médiumok tekintetében, a médiafelügyelet tekintetében. Az első, amit Karácsony képviselőtársam által már idézett 36/92. médiahatározat lesz ögezett, az, hogy a véleményszabadság, a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a demokratikus közvélemény kialakítása tekintetében az államot egy intézményvédelmi kötelezettség terheli. Ennek megvalósítása érdekében kell szavatolni a közszolgálati médiát, kell sz avatolni a közszolgálati tájékoztatás szabadságát. Hogy ez ma milyen helyzetben van, azt pontosan mutatja az, hogy ma már odáig jutunk el, hogy a közszolgálati magyar
