Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 18 (35. szám) - Dr. Garai István Levente (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mi lesz veled, Ganz-Röck?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP):
877 vonatkozóan, hogy mikor lesznek ezek az anyagok tiltva, miért kerül több mint egy évbe az, hogy egy új partidrogot a magyar hatós ágok tiltólistára vegyenek. Itt nyilvánvaló, államtitkár úr, nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy a bürokratikus gépezet malmai, ami a Belügyminisztérium és minden egyéb minisztérium mögött áll, mennyire lassan őrölnek, hanem egy gyors és hatékony megoldást s zeretnénk az új drogok betiltására látni. Erre vonatkozóan egyelőre még csak ígéretet sem kaptam, csak homályos utalásokat, hogy majd megjavul a helyzet. Tehát a választ nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik frakciójában.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem az Országgyűlést. Most szavazunk. (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 221 igen szavazattal, 87 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyű lés! Az interpellációk végére értünk. Mintegy 25 másodperces technikai szünetet adok arra, hogy azon képviselőtársak, akik az azonnali kérdések alatt más hivatalos elfoglaltságot szerveztek maguknak, elhagyhassák az üléstermet. A 25 másodpercből letelt 10. (Rövid szünet.) (17.10) Tisztelt Ház! Szeretnénk áttérni az azonnali kérdések sorára, éppen ezért kérem, hogy az ülésteremben azok tartózkodjanak, akik hajlandóak a munkát figyelemmel kísérni. Egyúttal üdvözlöm azt a képviselőtársunkat, a ki megjegyezte, milyen vicces; epésen tett egy megjegyzést az elnök 25 másodperces technikai szünetre vonatkozó javaslatára. Szerintem az nem vicces, hogy még vissza is szól az a képviselő, aki közben nem hagyja el a termet. Tudomásul veszem, hogy van eset leg más dolguk, csak a munkát meg hadd folytassuk. Tőlem jobbról érkezett az epés megjegyzés. (Taps az MSZP padsoraiban.) Dr. Garai István Levente (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mi lesz veled, GanzRöck?” címme l ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : No, hát akkor köszönöm azoknak, akik az ülésteremben maradtak, és folytathatjuk a munkánkat. Áttérve tehát az azonnali kérdésekre , megadom a szót Garai István Levente MSZPs országgyűlési képviselőnek, azonnali kérdés azon a c ímen: “Mi lesz veled, GanzRöck?” A válaszra, ha jól látom, akkor miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt Cséfalvay Zoltán államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári válaszadót. DR. GARAI ISTVÁN LEVE NTE (MSZP) : Köszönöm szépen, természetesen elfogadom, már nem először. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen. Ebben az esetben öné a szó. Emlékeztetek, hogy az azonnali kérdésnél az idő 2211, már a perceket illetően, és el is indult az óra. Tessék parancsolni! DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azonnali kérdés a műfaj, de inkább változtatnék, hogy azonnali kérés, tisztelt államtitkár úr. A kiskunfélegyházi GanzRöck gyár sorsa, a hat hónapja fizetést nem kapó munkások méltóságteljes, a munkásszolidaritást tükröző sztrájkja a média homlokterébe emelte a céget, városunkat egyaránt, mondhatnám azt, hogy sajnos. Vészhelyzet,