Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 19 (36. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
969 Köszönöm szépen. A kormány nevében Kontrát Károly államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Az Országgyűlés tegnap este hosszabbította meg a kolontári vörösiszaptragédia kapcsán a kormány által 2010. október 6án Veszprém, GyőrMosonSopron és Vas megyére elrend elt veszélyhelyzetet. Szinte teljesen egyhangú döntéssel, egy ellenszavazattal kapott bizalmat a kormány előterjesztése. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, 2010. október 4én, 12 óra 30 perckor a MAL Zrt. ajkai telephelyén a 10es iszaptároló kazetta nyugati gátja átszakadt, és soha nem látott ökológiai katasztrófa történt, amelynek következtében Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit a vörösiszap elöntötte; emberéletben, anyagi javakban, környezetben, ivóvízben, a természetes vízfolyásokba n rettenetes károkat okozott ez a tragédia, ez az ökológiai katasztrófa. A kormány október 6án veszélyhelyzetet hirdetett, de azonnal, már október 4én, tíz perccel a katasztrófa észlelése után az ajkai városi tűzoltók és a devecseri rendőrök a helyszínen mentették az emberéletet, és az első sebesültek is közülük kerültek ki. (9.20) Az elmúlt időszakban a kormány döntéseinek megfelelően gyorsan, határozottan történt a mentés, a veszély elhárítása, a károk felszámolása megkezdődött. Ön, aki a térségben él, tudhatja és tanúsíthatja, hogy megkezdődött a veszély elhárításán, a károk felszámolásán túl a környezet mentesítése, a lakóterületek mentesítése. Kolontár települést kiürítették, azóta már az elmúlt héten visszaköltöztek a lakó k; Devecser vonatkozásában is megelőző intézkedések meghozatalára került sor, szerencsére nem kellett ilyen intézkedést Devecser város vonatkozásában hozni. De szeretném elmondani, hogy ez az iszonyatos katasztrófa, ez a nagy ökológiai katasztrófa olyan he lyzetet teremtett, amit még Magyarországon nem tapasztaltunk, olyan pusztítást okozott. És nemcsak az anyagi javakban, nemcsak az emberéletben, hanem az emberi lelkekben, úgy, ahogy ön mondta, az emberi életfeltételekben is szörnyű beavatkozást okozott, és valóban azt lehet mondani, hogy az érintettek számára az élet nem tud úgy folytatódni, ahogy addig történt, ahogy addig élték az életüket. De mindenesetre a kormány minden segítséget megad és megadott a katasztrófa érintettjei számára, senki nem marad fed él nélkül, mindenkinek az ellátását, az elhelyezését biztosítottuk, és a jövőben is biztosítani fogjuk mindaddig, amíg a végleges megoldás meg nem születik. De szeretném aláhúzni, hogy a kormány segítsége megelőző segítség, a felelősséget a katasztrófa oko zóinak kell viselni; a felelősséget, mind az anyagi jogi, mind a büntetőjogi, mind a közigazgatási, mind a környezeti felelősséget a katasztrófa okozóinak kell vállalni. És szeretném elmondani azt, hogy már a katasztrófa napján, a mentés, a veszélyelhárítá s, a károk felszámolásával egyidejűleg a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság nyomozást rendelt el halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt. A nyomozást később a Nemzeti Nyomozó Iroda folyta tta, és sor került a MAL Zrt. vezérigazgatójának előállítására, őrizetbe vételére, majd az ügyészség indítványt tett a vezérigazgató előzetes letartóztatására. Itt szeretném elmondani az igazság kedvéért, hogy nem az ügyészség utasította el az előzetes let artóztatásba helyezést, hanem a Veszprém Városi Bíróság utasította el. Valóban, sokak számára hihetetlen döntést hozott a Veszprém Városi Bíróság, amellyel szemben egyébként az ügyészség fellebbezést jelentett be. Ezt a fellebbezést jelenleg még nem bírált ák el. Bízunk abban, hogy az igazság kiderül, és ebben a fontos kérdésben is az igazság fog győzedelmeskedni végül. Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Szeretném tájékoztatni arról, hogy az eddig gyanúsítottként kihallgatott három személy jelenleg szabadl ábon védekezik, de a vezérigazgató vonatkozásában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az ügyészség fellebbezést jelentett be, a