Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 12 (34. szám) - A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
723 A törvé nytervezet alapvetően a fenntarthatóság támogatásához adja meg a felhatalmazást, mely az EUs kötelezettségeknek megfelelően tartalmazza, hogy a Magyar Köztársaság területén 2020ra az európai követelményekkel összhangban megújuló energiaforrásból előállít ott energia részarányának el kell érnie a teljes közlekedésben felhasznált energiafogyasztás 10 százalékát. Az aggodalmaskodók kivédésére pedig annyit tudunk mondani, hogy ugyanakkor kormányrendeletben előírásra kerül, hogy nem termeszthető alapanyag a ter mészeti szempontból értékes helyen: erdő, védett terület, gyepek, vizes élőhelyek. Az alapanyagtermelés során pedig be kell tartani a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot fenntartásához szükséges feltételrendszert. Összegezve: a bioüzemanyagok a mez őgazdaság számára értékesítési lehetőséget és kiszámítható gazdálkodást jelentenek, úgyhogy nem kerül veszélybe az élelmiszertermelés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) (15.00) A megújuló energiák közlekedés terén történő felhasználása pozitív gazdasági hatást gyakorol. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen. Most a kisebbségi véleményt ismerteti Varga Géza képviselő úr, Jobbik. Tessék parancsolni! VARGA GÉZA , a mez őgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A feladatom a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményét ismertetni. A Jobbik több okból sem tudja támogatni ezt a törvénytervezetet. Ezen több ok közül szinte valamennyi egy azonos forrásra vezethető vissza, ez pedig a cselekvési terv hiánya. Nem egészen értjük, hogy miért ez a nagy sietség a közlekedési célú felhasználással, illetve értjük, tudjuk azt, hogy ennek december 5éig kellene a Bizottság hoz eljutni ahhoz, hogy január 1jétől ne legyen exportkiesésünk a bioetanol és más, ehhez alapanyagul szolgáló termékek vonatkozásában. Azonban azzal, hogy nincs cselekvési terv, és utólag lesz benyújtva, ahogy államtitkár úr is elmondta, ezzel abba a hel yzetbe fog kerülni a kormány is és az Országgyűlés is, hogy a gombhoz kell varrni majd a kabátot. Ezért azokat a kereteket, amiben ez a törvény mozog, szeretnénk mindenképpen kibővíteni. De hangsúlyozom, hogy amennyiben az a válasza a kisebbségi véleményre , hogy ez nem tárgya ennek a törvénynek, akkor azt nagyon sajnáljuk, de ez abból adódik, hogy olyan javaslataink vannak ezzel a törvénymódosítással, amely valóban ennek a beadott tervezetnek nem tárgya, attól tartunk, hogy ha a cselekvési tervet utólag kap juk meg, akkor annak sem lesz tárgya. Itt konkrétan a mezőgazdasági vonatkozásokat értem ez alatt. Emellett a többi ok, ami miatt ezt nem tudjuk támogatni, a többi ok közül az egyik, hogy semmilyen számadat nem támasztja alá azt, hogy ezeknek az agroüzeman yagoknak - merthogy mi következetesen agroüzemanyagnak szeretnénk ezt nevezni - az energiamérlege megfelelő. Tudom, hogy ez a magyar fordításban, az EKjoganyagban és a direktívákban is mindenütt bioüzemanyagnak van fordítva, azonban ez a bioüzemanyag elne vezés rendkívül félrevezető, és más jogszabályba ütközik is. Hiszen a “bio” előszócskát csak azok elé a termékek elé lehet odatenni, amelyik az EU és a hazai jogszabályoknak megfelelően akkreditált ökológiai gazdálkodásból származik. Így tehát, ha a “bio” szócskát tesszük az agroüzemanyagok elé, akkor azt a képzetet keltjük a fogyasztókban, a társadalomban, hogy ezek valójában környezetbarát és egyéb módszerekkel vannak előállítva. Visszatérve az energiamérlegre, ha a 2009/30/EKrendelet mellékletében szere plő táblázatokat is átvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ugyan energiamérleget mint olyat nem közöl, de az energiatartalom vonatkozásában összehasonlítja a szóban forgó anyagokat, és ez egyik esetben sem