Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 12 (34. szám)
642 Déli Krónikában 81 százalék, természetesen az ellenzék rovására. A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a médiatörvény a kereskedelmi tévékre és rádiókra is előírja, de sajnos azok sem különbek. A Jobbik kirekesztése egyébként még szembetűnőbb. Most, hogy nem az albizottság elnökeként, hanem a Jobbik képviselőjeként beszélek, hadd ejtsek erről is néhány szót, ugyanis várhatóan ez is szankció nélkül marad, nem hiszem, hogy a Médiatanács fideszes tagjaitól várhatnánk val amit ebben az ügyben. Nézzük tehát a Jobbik számait! Az elmúlt négy hónapban a 17 százalékos párt beszédideje az M1en 3,3 százalék, kevesebb, mint az egyébként feleakkora támogatottságú LMP beszédideje, amely 4,5 százalék. A Duna TVben közel 6 százalék, itt a legjobb az arányunk, de még itt is 6 százalék alatt van a Jobbik, itt az LMP 5 százalékon áll. A Rádióban 1,4 százalékon áll a Jobbik. Itt az LMP - csak összehasonlításként - 6,7 százalék. Tehát a Jobbik 1,4, az LMP 6,7 a Rádióban, miközben több mint kétszerese volt az országgyűlési választási eredményünk is, ne beszéljünk az önkormányzatiról, azt már meglehetősen nehéz lenne összehasonlítani a kevés jelölt hiányában. A TV2ben 2,4 százalék a Jobbik beszédideje. Az LMP itt is több mint kétszer akkora megjelenéssel van. Természetesen most nem az LMPt akarom itt mérlegre állítani, hiszen láthattuk tulajdonképpen már a tavaszi választásokon is, hogy a mi 9600 szavazatszámlálónkkal szemben 260 körüli szavazatszámláló biztossal mutatta meg, hogy lényegében csak egy médiában megjelenő pártról van szó, de elsősorban mindez nem nyilvánvalóan az LMP hibája, sokkal inkább a média hibája, hogy ennyire nem tartják be a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, és bizony ennek a nagykoalíciós obstrukciónak az er edménye pedig, hogy mindez kivizsgálatlanul marad. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Itt öt perc volt az időkeret. A forgatókönyv szerint megkérdezem a kormányt, hogy kíváne válaszolni, de miután nem látok be nt kormányzati képviselőt, gondolom, a kormány dolgozik, a helyén van, vagy pedig pihen. Az ülésnap bezárása ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Így bezárom a mai napunkat. Köszönöm a munkájukat. Reggel 9 órakor folytatjuk. Köszön öm a technikai munkatársaknak, a jegyzőkönyvvezetőknek, a kollégáinknak, a képviselőknek, és ahogy már többször elhangzott, az interneten minket figyelőknek is a mostanáig való országgyűlési munka követését és segítését. Viszontlátásra! Ma reggel találkozu nk. (Az ülésnap 1 óra 35 perckor ért véget.) 2010. október 12 (34. szám) 2010. október 12én, kedden délelőtt 9 02 órakor 34. szám A 20102014es országgyűlési ciklus Balczó Zoltán, Jakab István, dr. Latorcai János, Lezsák Sándor és dr. Ujhely i István elnöklete alatt