Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 11 (33. szám) - Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - BAGDY GÁBOR (KDNP):
584 lakosságra, míg az árfolyamok kedvező alakulása esetén valahogy a törlesztőrészletek nem változtak, nem csökkentek megfelelő mértékben. A legnagyobb öröm számomra mégiscsak az, hogy úgy látszi k, a szocialista képviselőtársaink is felismerték most, hogy a lakáshitelesekért, a devizahitelesekért aggódni kell, és ezt nem győzöm eléggé üdvözölni. Bízom benne, hogy - bár Tóbiás képviselőtársunk már nincs a teremben - ez a támogatási szándék a jelen lévő néhány képviselőre ugyanúgy érvényes. Nem tagadhatom azonban, hogy az örömöm sokkal nagyobb lett volna, ha ez az érzékenység már néhány évvel korábban megjelenik a képviselőcsoportban, az előző ciklus képviselőcsoportjában, hiszen - ahogy talán Hegedű s képviselőtársam mondta - mintha becsukták volna a szemüket és a fülüket, mintha nem akarták volna észrevenni ezeket a problémákat. A helyzet az, hogy bár elhiszem, hogy az LMP már ez év tavaszán, sőt bocsánat, ez év nyarán bizonyos javaslatokat tett ebbe n az ügyben, de most már szerénytelenség ilyet állítani, a Kereszténydemokrata Néppárt másfél évvel ezelőtt hívta fel a figyelmet ezekre a kérdésekre, nevezetesen: a családi csődvédelem gondolatának a kidolgozásával irányította rá a gondolatot ezekre a kér désekre. Hogy szakértői szinten erre nem figyelt oda a kormányzó párt, azt még megértem, de az azért mégiscsak meglepő, hogy múlt év nyarán, amikor pont ebben a kérdéskörben, éppen a devizahitelesek megsegítése ügyében a családi csődvédelem kidolgozása érd ekében nyújtott be a KDNP országgyűlési határozati javaslatot, a kormányzó párt még annak napirendre vételét sem támogatta. Ez nagy baj, éspedig azért baj, mert ennek a kérdéskörnek a kezelése sajnos rendkívül súlyos gond, és sajnos nagyon sok időt igényel , ahogy azt az előttem felszólalók többször is említették. Akkora itt a baj, hogy egy lépésben, egy menetben ezeket megoldani nem lehet. Ahogy mi annak idején felrajzoltuk, tulajdonképpen itt négy lépés, négy nagyon nehéz lépés megtétele szükséges ahhoz, h ogy valami módon a devizahitelesek, lakáshitelesek helyzete rendeződhessen. Az első lépés, ami megtörtént, a moratórium bevezetése újfent, de valóban ez csak ideiglenes, ez nem megoldás, ez kitolja a problémákat, és lehetőséget ad arra, hogy valami jobb, t ávlati megoldás is megszülessen. A második lépés pedig az, hogy a bankok és a hitelfelvevők egyenrangú partnerek lehessenek egymással, nevezetesen, azok a szerződések, amelyek az elmúlt években gyakorlattá váltak, és egyoldalú kedvezményeket biztosítottak a bankoknak, tovább ne maradhassanak fenn, és ez a gyakorlat ne folytatódhasson. Ahogy azt éppen a tisztelt Rogán képviselőtársunk által is jegyzett javaslat jelzi, ezt a törekvést a mostani törvényjavaslat - úgy ítélem meg - szinte teljes mértékben korrig álja. De ez nem a végső megoldás, hiszen nagyon jól hangzott el az a megállapítás, hogy ez a javaslat önmagában nem oldja meg azoknak a problémáját, akik már nagyon súlyos helyzetben vannak. Ez az a harmadik eleme a programnak, amelyet a Kereszténydemokrat a Néppárt tavalyi családi értéktárnak nevezett, és most a kormányprogramban a nemzeti eszközkezelő nevet kapta, és nyilván ez a következő lépés, amely ennek a problémakörnek a kezelésére alkalmas. (21.10) Teljesen egyet kell értenünk egyébként a Jobbik kép viselőivel, Hegedűs úrral, hogy itt három szereplő felelős a kialakult helyzetért: a bank, a bankok csoportja, az állam és a hitelfelvevők. Miért felelősek? Az állam azért, hogy azokat a kontrollokat, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletén va gy a kormány szervein keresztül gyakorolnia kellett volna, ezeket az eszközöket nem alkalmazta, és engedélyezte, hagyta, hogy a bankok számukra egyoldalú, oligopolisztikus szerződéseket kössenek, és így a viszony a hitelfelvevők és a bankok között ne legye n kiegyensúlyozott. Ugyanakkor a bankok pedig azért felelősek, mert megfelelő hitelvizsgálat nélkül, az akkori pénzbőség lehetőségeitől adva, gyakorlatilag érdemi vizsgálat nélkül kihelyezték a hiteleket, anélkül, hogy biztosították volna annak a hitelnek a visszaérkezését. Természetesen, akármilyen szolidárisak vagyunk, nem feledkezhetünk meg a hitelfelvevők felelősségéről sem, mert
