Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 11 (33. szám) - Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - KOVÁCS PÉTER (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - KOVÁCS PÉTER (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
567 azokat a lehetőségeket, hogy hogyan lehet további keresletet generálni, hogyan lehet további hiteleket kihelyezni a magyar pénzpiacon. Ezt követően pedig nyilvánvalóan le sem lehetett beszélni az állampol gárokat arról, hogy devizahiteleket vegyenek fel. Tett erre kísérletet a Nemzeti Bank is, meg a kormányzat is, de olyan volt a különbség a forinthitelek és a devizahitelek között, hogy az a boom, amit egyébként pontosan a Fidesz lakásépítési programja indí tott el, anélkül, hogy ennek lett volna gazdasági háttere és megalapozottsága - ez hasonlítható az Egyesült Államok ingatlanpiaci összeomlásához, ami odavezethetett volna , ez indította el a folyamatot. Jó lenne, ha erre emlékeznének, és ez alapján alakít anák ki az álláspontjukat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Kovács Péter képviselő úrnak, a Fideszfrakcióból. Öné a szó, képviselő úr. KOVÁCS PÉTER (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akartam én ehhez a napirendhez hozzászólni (Zaj, közbeszólások.) , de előbbi szocialista képviselőtársam felszólalása arra... ELNÖK (Jakab István) : Megkérem képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek végighallgatni. KOVÁCS PÉTER (Fidesz) : ...arra biztatott, h ogy tegyük helyre a dolgokat. Volt egy vita annak idején, talán emlékeznek rá szocialista képviselőtársaim, Orbán Viktor és Medgyessy Péter között. Akkor Medgyessy Péter miniszterelnökjelölt azt ígérte, hogy a lakástámogatási rendszert fenntartják változa tlan formában. Ehhez képest nem ez történt, hanem egy finom egyszerű mondattal azt mondták, hogy fenntartjuk a rendszert, csak hát piaci alapra helyezzük a kamatot. Ez volt, kedves képviselőtársam, az a lökés, ami idáig juttatta a magyar fiatalokat, hogy h a választani kellett, akkor egy nagyon magas forinthitel és egy devizahitel között kellett dönteniük. Nyilvánvalóan megfontolatlanságból, tájékozatlanságból vagy talán merészségből nagyon sokan a devizahitel mellett döntöttek. Aztán volt egy szocialista ko rmányzás, néhány év - mondjuk, nyolc , és látjuk, hogy mi történt utána, látjuk azt, hogy amikor jött a gazdasági válság, akkor egy gyenge országot kapott derékba, amely ettől térdre rogyott, és most itt az ideje, hogy az országot újraépítsük. Ezek után a zt mondani, hogy a Fidesz az oka annak, hogy a devizahitelesek ilyen helyzetbe kerültek, képviselő úr, ne haragudjon, ez nem igaz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most k ét percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, az MSZPfrakcióból. Öné a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Én azt gondolom, hogy önnek most mint újszülöttnek minde n új. Jó szívvel ajánlanám a figyelmébe - ha itt a laptopja, meg tudja nézni : 20022003ra átfordulva a lakástámogatás több mint 100 milliárddal nagyobb, mint az Orbánkormány utolsó évében. Tényleg áll az, amiről Kovács Tibor beszélt, hogy vagy arról be szélünk, ami ebben a törvényjavaslatban van, vagy visszamegyünk ide, és elkezdünk előhozni adatokat, akkor viszont legyünk tényszerűek. Azt gondolom, hogy az, amit ön mond, nem felel meg a valóságnak, mert amikor Medgyessy Péter ezt megígérte, az 2003ban ezt jelentette. Itt lett igazolva az, amiről Kovács Tibor beszél, hogy néhány év alatt egyszerűen finanszírozhatatlanná vált volna az a rossz rendszer, amit a Fideszkormány 2002ben megalkotott. Köszönöm szépen.