Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 13 (59. szám) - A Bethlen Gábor Alapról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
4487 ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Következik CsengerZalán Zsolt képviselő úr. CSENGERZALÁN ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A határon túli magyarok támogatása, mint tudjuk, kiemelten fontos feladat és egyben alkotmányos kötelességünk is, és ez a FideszKDNP számára mindenképpen egy kiemelten és különösen fontos terület. Amint a költségvetés számaiból az már ismert, a következő esztendőben 12,5 milliárd forintot kívánunk költeni erre a célra. Ez 12 százalékkal, 1,3 milliárddal több, mint ami ebben az évben rendelkezésre állt. Az egyik célunk az, hogy a forrásokat növelni tudjuk, a másik, hogy ezeket a forrásokat a lehető leghatékonyabban tudjuk elkölteni. A nemzeti ügyek kormánya elköte lezte magát, hogy ennek érdekében a lehető leghamarabb rendet tesz ezen a területen. Ennek a szándéknak az eredménye a Bethlen Gábor Alapról szóló, előttünk fekvő törvényjavaslat. A Bethlen Gábor Alap létrehozásával helyreáll a határon túli magyarok támoga tásának a Gyurcsánykormány által szétvert egységes kezelése. Ez a jelenleginél jóval hatékonyabb és egyben átláthatóbb rendszert eredményez. Mint az itt többször elhangzott, a Bethlen Gábor Alap a MÁÉRT elvi iránymutatásai alapján fogja végezni tevékenysé geit. Elődeivel ellentétben a nemzeti ügyek kormánya számára fontos ez a szervezet, ad a véleményére, amint az ebből a törvényjavaslatból is világos. Az alap által kezelt források felhasználásáért háromtagú bizottság felel, és ezzel nyilvánvalóvá tesszük a felelősség kérdést, és ez növeli az átláthatóságot is. Szabó Vilmos képviselőtársam már a vitában és a bizottsági vitában is többször említette, hogy a Szülőföld Alaphoz nagyon hasonló a szövegezése a törvényjavaslatnak. Mondhatnám azt, hogy akkor nyugodt an támogathatja is, hiszen ő nagy barátja a Szülőföld Alapnak, de azt hiszem, azért a részletekben szokott lenni az ördög, ha úgy tetszik, és a részletekben vannak azok a nagyon komoly hangsúlyeltolódások, amit egyébként a kormányzat szükségesnek is tart, és természetesen vállal is, és erre valóban szükség van a határon túliak érdekében. Szávay képviselőtársam hiányolta a határon túli civil szféra véleményének a becsatornázását. Azt hiszem, hogy a MÁÉRT az a szervezet, aminek az lenne a feladata, és az a fe ladata, hogy a határon túli civil szférát is becsatornázza. (Szávay István közbeszól.) Ők tudják a legjobban azt, hogy az egyes határon túli területeken az ott lévő civil szervezetek mit is akarnak, és ezt az ő feladatuk becsatornázni ide hozzánk. Nem gond olnám, hogy nekünk kéne körbeházalni a környék számtalan, több száz civil szervezetét. Nos, a törvényjavaslatokhoz beérkezett módosító indítványok közül egyesek hozzájárulnak a javaslat szövegének pontosításához, és minden képviselőcsoportból érkeztek ilye n módosító javaslatok, és ez alapot ad annak a reménynek, hogy a határon túli magyarok támogatásának ügye mindannyiunk számára nagyon fontos és kiemelt kérdés, úgyhogy ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ha ezt tényleg így gondolják, akkor támo gassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Van egy “Szávay István normál szót kért” bejelentkezés, és Szávay Istvánnak egy kétperces bejelentkezése. Megelőzi az egyik a másik at. (Jelzésre:) Kétperces. Csak azt akartam mondani, hogy válasszon, hogy melyiket, mert csak ön van. SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik) : Köszönöm. Képviselő úr, ne haragudjon, nem tudom, hogy amit mond, az félretájékozottságból, tudatlanságból vagy cinizmusból táplál kozik. Inkább ne válaszolt volna a kérdésemre, de azt mondani, hogy ön szerint a pártok feladata a civil szféra véleményét megjeleníteni, én nem is tudom, hogy ez kire nézve kellemetlenebb, de úgy gondolom, hogy a pártpolitikának és a civil szférának