Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 13 (59. szám) - A Bethlen Gábor Alapról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - MILE LAJOS (LMP):
4485 pénzelosztásoknál, meg hogy milyen borzasztó dolgok voltak itt 2002t megelőzően, és diszkréten hallgat arról, hogy az elmúlt 8 évben önöknek milyen volt a pénzosztó gyakorlata, és milyen szervezeteket preferáltak, és amelyeket próbáltak teljesen ellehetetleníteni. Majd erről egy külön vita keretében azért beszélhetünk. Lesznek erről hamarosan majd nekünk érdekes statisztikáink, kedves MSZPs képviselő társaim. A lényeg az, hogy az elmúlt években olyan albizottságok, illetve kuratóriumok működtek határon túl, ahol nemcsak az adott pártok, hanem a régiók meghatározó civil szervezetei, érdekképviseletei is elmondhatták a véleményüket, illetve beleszólással voltak, javaslattételi joggal rendelkeztek a források elosztásánál. Itt gyakorlatilag csak a MÁÉRTra támaszkodunk. Jó, egyetértünk vele, természetesen, ha látnánk egyáltalán, hogy ez milyen formában fog kialakulni. A MÁÉRT múltkori ülésén, a november ele jén tartott MÁÉRTülésen gyakorlatilag arról volt csak szó, hogy a MÁÉRTnak lesz majd három valamilyen szakbizottsága; hogy ez mikor fog megalakulni, ki fogja összehívni, kik lesznek benne, milyen formában lesznek delegálva, és egyáltalán, a MÁÉRT a szakb izottságain keresztül hogyan fog tudni itt - ahogy fogalmaz a javaslat - elvi, szakmai iránymutatást adni, hát ez továbbra is homályos. Mindenesetre itt azt javasoljuk - és természetesen önök elutasították nyilvánvalóan, mint minden olyan javaslatot, ami b ármiben is az önök szűkítő és centralizációs törekvéseit felülírta volna , hogy a kollégium tagjai a MÁÉRT mellett működő szakbizottságok elvi iránymutatásai alapján, valamint az érintett régiók szakmai és civil ernyőszervezeteinek véleményére támaszkodva döntenek a források elosztásánál. Nem igazán értem, hogy mi a baja…, bocsánat, csak már annyira zavarban vagyok, nem is tudom igazából, hogy kihez beszéljek, mert tízen vagyunk az egész teremben. Szóval nem tudom, hogy igazából az előterjesztőnek vagy a k ormánypártoknak mi a problémája ezzel a javaslattal akkor, amikor ez a javaslat és számos más nem nyúl hozzá a végső döntéshozatal lehetőségét magánál tartó háromfős bizottsághoz. Ez jelenti Semjén és Gál András Levente urakat, valamint Répás Zsuzsannát. P usztán arról van szó, hogy kettővel ez alatt levő szinten, akik a legelső szinten az elvi iránymutatást megfogalmazzák vagy véleményt nyilváníthatnak, hogy egyáltalán milyen szempontok alapján költsék el ezeket a pénzeket, nos, itt azt javasoltuk, hogy civ il ernyőszervezetek véleményét is kérjék ki. Az önök számára ez nem fontos, hogy a civil szféra vagy szélesebb nyilvánosság a véleményt elmondhassa. Hangsúlyozom, semmilyen befolyással nem lesz a döntéshozatalra, sőt még a döntéselőkészítésre sem, mert az t egy 9 fős testület fogja végezni, amit a 3 fős bizottság fog kinevezni. Ez pusztán egy formális ügy lett volna vagy egy formális olyan jellegű gesztus, amivel valóban jelezhették volna, hogy próbálnak azért széles körű egyetértés talaján állni. Köszönöm szépen, majd nyomok egy újabb gombot. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Következik Mile Lajos képviselő úr, LMP. MILE LAJOS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Minden elismerésem a kitartásukért, habár elég furc sa ez a helyzet, hogy ilyen időpontban ennyien beszélünk erről az egyébként rendkívül fontos dologról. De nem zsörtölődöm tovább. Az általános vitában mi is elmondtuk alapvetően a véleményünket erről az előterjesztésről, kitértünk ennek a szerkezeti sajáto sságára, arra is, hogy felemás egy kicsikét ez a törvény, hiszen az egyik része tulajdonképpen támogatható, és azzal semmi problémánk nincs. Éppen ezért én is az első szakaszban kértem most szót. És három módosító indítványunk van tulajdonképpen, habár ezt tovább tagolja a javaslat. Kezdem az egyszerűbbel. Azt javasoltuk, hogy a mostani előterjesztésben szereplő egymilliárd forint helyett kétmilliárd legyen az az összeg, ameddig a költségvetés kiegészíti az alap rendelkezésére álló forrást. Azért abban, ked ves képviselőtársaim, van egy kis ernyedt feszültség, hogy láthatjuk, hogy a kedvezményezettek köre is bővül egyházakkal és nagyon sok más jogi