Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 5 (32. szám) - Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008. szóló beszámoló, valamint a Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP):
447 törzstagjaival kapcsolatban mit ír elő. Szeretném jelezni, hogy ezt a MAB, és nem az MTA írja elő, azért ez fontos különbség. A másik pedig, hogy a törzstagsághoz nem kell ak adémiai doktori cím, ez tévedés. Szépen le vagyon írva pontosan, hogy milyen publikációs vagy éppen kutatási eredményekre van szükség. (15.30) Fontos kritérium természetesen, hogy törzstagok azok lehetnek, akiknek már van védett PhDhallgatójuk. Tehát jó, ha ennek utánanéz, mert akkor a beszélgetés fonala rossz irányba fog elmenni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ugyancsak két percre Zsiga Marcell képviselő úré a szó. DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Akad émiai Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága a kíváncsiság és az ismeretlen tudományok kutatásának vágya. Minden tudomány fejlődésének a gyökere ezen áll és bukik, ezen múlik. Úgy gondolom, óriási felelőssége van a Magya r Tudományos Akadémiának abban, hogy tevékenységével segítse elő a magyar tudomány örökségének átadását az új nemzedék számára. Amíg a Gyurcsány- és Bajnaikormányok idején az oktatás és a nevelés kérdései számos hátrányt szenvedtek, addig őszintén bízhatu nk abban, hogy az elkövetkező négy esztendő során a kormány támogatásával a különféle oktatási intézmények, szakmai szervezetek, műhelyek, valamint a Magyar Tudományos Akadémia olyan munkát tud majd végezni, amelynek következtében lehetőség lesz a magyar f iatalok méltó támogatására a tudományok területén. Úgy vélem, hazánk számára a tudomány és a kutatás stratégiai kitörési pont lehet az európai színtéren, ezért tartom fontosnak a tehetséges fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítését, és ahogyan Pó sán képviselő úr is említette, elvándorlásuk megállítását. A fiatal generáció tudományok iránti érdeklődését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a közelmúltban a felsőoktatási intézmények közreműködésével Miskolctól Pécsig, az egész ország területén me grendezett, úgynevezett “kutatók éjszakáját” az elmúlt évhez képest körülbelül 15 százalékkal több érdeklődő kísérte figyelemmel, és vett részt a különféle programokon, a csillagászati bemutatóktól kezdve a gépgyártástechnológiai innovációk ismertetésén k eresztül az emberi gének és DNSek világáig. Úgy gondolom, ez is bizonyítja, hogy fontos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia törődjön fiataljainkkal, és támogassa a fiatal kutatókat, a fiatal tudósokat, hiszen a jövőre nézve (Az elnök csengővel jelzi a hozz ászólási idő leteltét.) jól képzett fiataljaink jelenthetik nemzetünk aranytartalékát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a normál hozzászólások sorában megadom a lehetőséget K olber István képviselő úrnak, MSZP, tizenöt perces időkeretben. DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is sok szeretettel köszöntök mindenkit, és mindenekelőtt az elnök urat, akit sajnos a pulpitus miatt nem látok. E LNÖK (dr. Ujhelyi István) : Visszaköszönt az elnök úr, én láttam. DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a közvetítést, elnök úr; természetesen majd személyesen is találkozni fogunk.