Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 13 (59. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés képviselő frakcióból történő kilépéséről - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kövér László): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
4292 Összefoglalva: a kormány megfélemlíti a rendőröket, és cserébe még pénzt is vesz ki a zsebükből. Úgy látszik, a Fidesz új jelmondatot kíván adni a rendőrségnek: szolgálunk és félünk, szolgáljuk a hatalmat, fél jük a hatalmat. De mi ebből a rendből, köszönjük szépen, nem kérünk. Minden rendelkezésünkre álló eszközt be fogunk vetni, hogy a rendőrségi állomány bérszintje tovább ne csökkenjen. Minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük a rend őrséget a bürokratikus megfélemlítéstől. A Lehet Más a Politika célja, hogy ne az államhatalom zsoldjában álló, militarista szemléletű, központosított erőszakszervezetet építsünk, hanem egy olyan többközpontú rendőrséget, amely együtt él az emberek napi pr oblémáival, és segít azokat megoldani; egy olyan rendőrséget, amely megbecsültségét és legitimitását nem a hatalomból, hanem a közösség tagjaitól nyeri el; egy olyan rendőrséget, amely nem pusztán üldözi a bűnt, hanem segít annak a megelőzésében is; egy ol yan rendőrséget, amely az elhanyagolt városi negyedek és faluvégek felvirágoztatásában részt vesz, segít az ott élőknek; egy olyan szolgáltató rendőrséget, amely nem pusztán az erőszak monopóliumára, hanem a belátásra, a problémamegoldásra és az együttműkö désre épül, együttműködésre polgár és polgár között, polgár és rendőr között. Csak így tudjuk helyreállítani a bizalmat, tudunk rendet és biztonságot hozni a falvakba és a fejekbe egyaránt. És legvégül: csak így tudjuk a rendőrségi jelvény becsületét vissz aállítani. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Kövér László) : A kormány nevében Kontrát Károly államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Egy társadalom életében a legfontosabb közösségi érték a rend, amely megteremti a boldogulás alapfeltételét, a mindennapok biztonságát. Ennek a rendnek a helyreállítását ígérte programjában a FideszKDNPfrakciószövetség, és ez t valósította meg a kormányprogram betűjében és a kormányprogramban. Azt ígértük, hogy helyreállítjuk a rendet Magyarországon, ezt három eszközzel javasoltuk megvalósítani: egyrészt a rendőrség megerősítésével, másrészt szigorúbb törvények elfogadásával és a bírósági eljárások felgyorsításával. Ami a rendőrséget illeti, tisztelt képviselő úr, tisztelt frakcióvezetőhelyettes úr, szeretném visszautasítani azokat a kijelentéseit, amelyek arról szóltak, hogy a kormány megfélemlítené a rendőrséget. Ha visszatek intünk az elmúlt nyolc évre, az elmúlt nyolc év szocialista kormányzására, akkor azt mondhatjuk, hogy alapjaiban rendült meg a rendőrség az elmúlt nyolc esztendőben. Nemcsak a személyi állomány létszáma csökkent több mint 15 ezer fővel, és több mint 10 eze r ember hagyta el a testületet 40 évesen vagy a 40es évei elején a bizonytalanságra, a bizonytalan helyzetre tekintettel, hanem erkölcsében, anyagi helyzetében is megrendült a rendőrség. A kormányprogramban azt mondtuk, azt állítottuk, hogy új rendőrségre van szükség, és ezt az új rendőrséget létrehozzuk. 3500 új rendőrt ígértünk, és ezt megvalósítjuk. Új képzési rendszert indítunk be, amelynek eredményeképpen 2012 nyaráig több mint 4200 új rendőrt állítunk szolgálatba, és szeretném bejelenteni itt a tiszt elt Háznak és önnek is, frakcióvezetőhelyettes úr, hogy 2011 januárjában 800 rendőr áll szolgálatba. Bízunk abban, hogy az ő szolgálatba állításuk is javítja az emberek biztonságérzetét, javítja a közbiztonságot. Úgy gondolom, ön is egyetért azzal, hogy a korrupció ennek a társadalomnak az egyik legnagyobb betegsége, és a korrupció elkerülése, a korrupció kiszűrése az egyik legfontosabb közfeladat. A megbízhatósági vizsgálat bevezetése az egyik legalkalmasabb eszköz erre. Abban bízunk, hogy akinek nincs fé lnivalója, akinek nincs félnivalója e tekintetben, azt nem érinti hátrányosan ez a vizsgálat. Úgy gondoljuk, hogy ez az Európában gyakran alkalmazott és több országban elfogadott gyakorlat Magyarországon is eredményes lesz, és hozzájárul a korrupció vissza szorításához.