Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - Egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
4154 2011. április 1jén lép hatályba. A módosítással tehát megvalósul a cégelj árás teljes körű elektronizációja. Képviselőtársaim is a szóltak a 2009/109/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelésről. Ennek az a lényege, hogy lehetőség van a társaságok honlapjainak vagy más honlapok használatára, az egyesülési vagy szétválási dokumentumok közzétételére, ennek érdekében azonban biztosítékot kell nyújtani a honlap biztonságosságával és a dokumentumok hitelességével kapcsolatban. Végezetül szeretném én is megemlíteni a törvényjavaslat harmadik fontos elemét, ami a csőd törvényről szól. A csődtörvényben előírt elektronikus ügyintézési kötelezettség bevezetésének határidejét 2011. január 1. helyett 2011. július 1re javasolja módosítani a törvényjavaslat. Elhangzott már, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatal ának tájékoztatása szerint a bíróságok nem tudnak megfelelni 2011. január 1jétől kezdődően a hivatkozott elektronizált ügyintézési kötelezettségnek, ezért is van szükség a határidő fél évvel való meghosszabbítására. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket , hogy szavazatukkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Következik Schiffer András frakcióvezető úr, LMP. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szép en, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat célkitűzéseivel, illetve irányával egyetértünk, és azt támogatni tudjuk. Ugyanakkor általánosságban lenne néhány kritikai megjegyzésem. Az egyik arra vonatkozik, hogy jó volna a civilisztikában, a gazd asági szabályozásban a jogbiztonságot megteremteni, mert az elmúlt bő két évtizedben elég sok, nemcsak bosszúságot, de azt gondolom, forintösszegben is mérhető kárt okozhatott az országnak az, hogy az alapvető gazdasági törvények, a polgári jog legalapvető bb szabályai év közben is igen sokszor változnak, és nagyfokú bizonytalanságot eredményez ez a gazdasági forgalomban. Azért beszélek most erről, mert egy viszonylag kis terjedelmű Gt., illetve Ct.módosítás van előttünk, és mindjárt mondom, mi is az, amir e gondolok, amihez még hozzá lehetett volna nyúlni, és eléggé fájóan hiányzik ebből az előterjesztésből. Előtte csak annyit szeretnék előrebocsátani, hogy talán azt kéne megfontolni a kormányzatnak a jövőben, hogy amikor a társasági törvényt, cégtörvényt, de nyugodtan mondhatom a polgári perrendtartást, csődtörvényt módosítja, akkor lehetőleg egyben egy nagyobb, összefogottabb novellát terjesszen a Ház elé, tehát ha egy mód van rá, kerüljük azt, hogy az Országgyűlés rendszeresen kisebb szeletekben nyúljon b ele a legalapvetőbb gazdasági, polgári jogi szabályokba. Amit én hiányolok, és a kormány előzetes nekiveselkedéséből talán okkal hiányolom, hogy nem kerül sor ennek a szakasznak a módosítására, az a szétválási szabály. Ha már a kormány belefogott abba, hog y a gazdasági társaságokról szóló törvényt módosítja, akkor nem igazán értem annak okát, hogy miért nem kerül a Ház elé egy lex Strabag, a szétválási szerződéseknél miért nem zárjuk be azt a kiskaput, hogy kartellbírságot, de akármilyen más egyéb közigazga tási vagy más jogkövetkezménnyel sújtott cég a szétválási szabályozás kiskapuit kihasználva vígan kibújik az ilyen közigazgatási hatósági szankciók alól. Arról van szó, hogy lehetősége lenne a jogalkotónak, mindannyiunknak arra, hogy végre egyszer s minden korra kimondjuk azt, hogy ha egy céget akár környezetvédelmi bírság, természetvédelmi bírság, de akár egy versenyhivatali bírság, egy kartell tényállásban elmarasztalás ér, akkor nem lehet azt a játékot eljátszani, hogy mímelnek egy szétválást, majd a tula jdonképpeni cég immáron tisztán megy tovább, és a Gt. hatályos szabályaival élve, pontosabban visszaélve kreálnak egy fal céget, amelyik a sarat viszi tovább. Ezt a kiskaput be kéne zárni, ezzel nagymértékben meg lehetne tisztítani a gazdasági életet is a manipuláló, erőfölényükkel visszaélő, a zavarosban halászó kis, de