Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - A Bethlen Gábor Alapról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SEMJÉN ZSOLT tárca nélküli miniszter:
4132 Kárpátalján és a Felvidéken, valamint a Kárpátmedence minden más régiójában hétről hétre, évről évre tenni kell ezért a magánéletben és a közéletben egyaránt. A nemzeti egy üttműködés kormánya célként fogalmazta meg, hogy segíteni kívánja őket. Ennek eredményeit már eddig is láthattuk. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, kijelenthetjük, hogy nemzetpolitikában az elmúlt 8 hónap alatt többet tett az ország vezetése, mint a mennyit elődei 8 év alatt. Ezen azonban nem tudunk meglepődni, hiszen emlékezzünk arra, hogy 2004ben az akkori kormánypárti politikusok a kettős állampolgárság kampányában olyan üzeneteket fogalmaztak meg, melyek azt sugallták, hogy a kisebbségben élő nem zettársaink nem mások, mint idegen állampolgárok, akik a magyar állam által nyújtott lehetőségeket akarják kihasználni. Ezt a csorbát küszöböltük ki azzal, hogy elfogadtuk az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt. Azonban itt nem állt meg az Országgyűlés többsége és a kormány, partnerként viszonyultak a határon túli magyar szervezetekhez. Ennek tudható be, hogy hosszú évek után ismét összehívták a Magyar Állandó Értekezletet. Ezzel az elhanyagolt magyarmagyar kapcsolatokat az egymás iránti fe lelősségvállalás váltotta fel. Az összetartozástudat erősítése érdekében büszkék vagyunk arra a kezdeményezésre is, amely arra irányul, hogy az iskolák határon túli magyar területekre tudjanak osztálykirándulásokat szervezni. Büszkék, hiszen a Fidesz ifjú sági társszervezete, a Fidelitas már 2005ben kezdeményezte ezt. A program hozzájárulhat ahhoz, hogy a Kárpátmedence ne csupán térkép legyen a fiatalok fejében, hanem élő kapcsolatokat, emlékeket, élményeket jelentsen. (13.10) Tisztelt Ház! Most ismét egy előremutató kezdeményezésről tárgyalunk, a Bethlen Gábor Alapról. Az indítvány a határon túli magyarságnak a szülőföldön való anyagi és szellemi gyarapodását, az anyaországgal bővülő és erősödő kapcsolattartást elősegítő programok megvalósítására, pénzügy i forrás képzésére és felhasználási céljaira tesz javaslatot. Teszi ezt azért, mert a jelenlegi rendszer nem alkalmas arra, hogy ez a cél hatékonyan és maradéktalanul megvalósuljon. A javaslat előnyeiről az elmúlt felszólalásokban már sokat hallhattunk. Én itt azt szeretném üdvözölni, hogy az indítvány rögzíti, hogy indokolt az oktatásnevelési támogatás kiterjesztése az óvodásokra is, mivel a gyermekek további iskoláztatását sokszor a legelső döntés határozza meg. Ez a javaslat az identitás megőrzését szol gálja, hiszen ez az egyik legfontosabb feladatunk. A magyarságtudat megőrzése, a demográfiai válság kezelése ugyanis közös nemzeti ügy. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti együttműködés kormánya az egyszerűsített honosítási eljárással, a MÁÉRT működtetésé vel, a határon túli osztálykirándulásokkal és most a Bethlen Gábor Alappal azt üzeni, hogy nem mond le egyetlen magyarról sem. Éljenek bárhol, számíthatnak az anyaországra, hiszen összetartozunk. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíváne még valaki élni a hozzászólás lehetőségével 2 percben, 15 percben. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes urat, hogy kíváne válasz olni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, miniszterelnökhelyettes úr. DR. SEMJÉN ZSOLT tárca nélküli miniszter : Nagyon szépen köszönöm. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a külü gyi bizottságnak, az emberi jogi bizottságnak, a kulturális bizottságnak és az oktatási bizottságnak a szinte egyhangú támogatását, és szeretném jelezni, hogy természetesen a különböző pontosításokban partnerek vagyunk. Tehát javító meglátásokat örömmel fo gadok, amint azt Pálffy István képviselő úr is jelezte, illetve Lukács Tamás az emberi jogi bizottság elnökeként szintén jelezte. Ezeket örömmel fogadjuk és várjuk.