Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 1 (56. szám) - Az ülésnap megnyitása - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - MANDUR LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3749 ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Mandur Lászlónak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr! MANDUR LÁSZLÓ , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most tárgyalásra kerülő T/1747. számú, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat lezárja a már eddig is öt elemből álló médiacsomagot, amely már létrehozta az Orbán Viktor miniszterelnö k által 9 évre kinevezett, Szalai Annamária fideszes médiapolitikus által vezetett új médiahatóságot, a szintén 9 évre bebetonozott és szintén Szalai Annamária által elnökölt, kizárólag fideszes jelöltekből megválasztott Médiatanácsot, és az ugyancsak 9 év re megválasztott, masszívan 2 fős fideszes többséggel és elnöki pozícióval bíró Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumot. Pályáztatás nélkül, Szalai Annamária személyi javaslatára, a közalapítvány fideszes többségű kuratóriuma megválasztotta az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI vezérigazgatóit, akik szinte kizárólag a Fidesz médiavilágának vezetőiből kerültek ki. A Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Echo TV vezetőinek és szerkesztőinek átáramlása folyamatos a közmédiumokba. De a bizalom még így sem teljes A hatalom a vagyonuk nagy részétől megfosztotta a közmédiumokat, ami így szintén átkerült a Fidesz által uralt és vezetett Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz. Az elmúlt fél év terméke az úgynevezett médiaalkotmány is, amely további alapot te remt a független magyar sajtó további regulázására, a hatalmi szerkezet tökéletesítésére. A mostani törvénytervezet ezen alapulva pont ezt célozza. A jelen törvénytervezetben - az elmúlt fél év törvényalkotási attakjával - a Fidesz pártirányítása és felügy elete totálisan kiterjed a magyarországi televíziókra, rádiókra, a nyomtatott sajtóra és az internet világára. A nyugati demokráciákban példátlan médiahatalmi koncentráció összpontosul, nem is az aktuális kormány, hanem az éppen hatalmon lévő párt, a Fides z kezében, legalább 9 évre, de egy esetleges ellenzéki kétharmados győzelem híján akár az idők végezetéig. (9.50) Ez az igazi célja és eredménye ennek a több hónapos törvényalkotá si folyamatnak, amit parlamenti hatalmi monopóliumával antidemokratikusan visszaélve véghezvisz a Fidesz: ne lehessen nyzati állás független vagy nem rövid pórázon tartott köz- és magánmédia. És ez itt a lényeg. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Né zzük meg kissé tüzetesebben, mik is a leglényegesebb új elemei az előttünk fekvő javaslatnak! Vegyük először a médiahatóság, illetve a Médiatanács hatáskörét! Megszületett a médiaszuperhatóság, amely nyilvántart, ha kell, adatokat gyűjt, engedélyez, irány t mutat, rendeletet alkot, és természetesen egyúttal büntet is - tévét, rádiót, nyomtatott sajtót, internetes portálokat. Megszűnt az a fajta függetlensége főleg az eddig nyomtatott és internetes médiának, hogy bármifajta kifogás érte a működésüket, azt bí rósági úton lehetett érvényesíteni. Ma a médiahatóság hatósági eljárás keretében teheti mindezeket. Úgyhogy all in, mindent az egyben. Gumiszabályok vannak, hogy mást ne mondjak: mi az, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatás, hírek és vélemények hogyan kevered hetnek olyanfajta műsorokban, ahol elemeznek nemzetközi és hazai, fontos belpolitikai és külpolitikai eseményeket; a műsorvezető mondhate egyáltalán állásfoglalást ezekben a vitákban vagy nem mondhat; mi az, amit esetleg közerkölcsnek hívunk egy adott műs or kapcsán; mi az, ami az alkotmányosságba esetleg ütközhet. És még sorolhatnánk, hiszen hosszú listában sorolja föl a javaslat, hogy mi az, amit teljesíteni kell, és mik azok a szabályok, amiket be kell tartani a médiahatóságnak. És természetesen, hogy mi tartozik bele, mi nem tartozik ide, mi az, ami sérült, mi az, ami nem sérült, azt természetesen ő fogja majd eldönteni.