Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 1 (56. szám) - Az ülésnap megnyitása - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PÁLFFY ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
3747 értelmezési problémákat idéznénk elő, célszerűnek mutatkozik ennek az egésznek a törvényből való kivétele. És nem is csa k a ellenzék áll éves európai kereszténységről van szó ebben az esetben, hanem nyugodtan mondhatom a 6 ezer éves zsidó kultúrát vagy akár a 8 ezer éves perzsát. Tehát ugyanezek a kérdések merülnének fel akkor, ha teszem azt, a perzsa vallásról készítene ku lturális műsort egy televíziós csatorna - a Duna TV, MTV, miegymás - és természetesen bármelyik audiovizuális médiaszolgáltató és nem tudna támogatókat szerezni ehhez, mondván, hogy ez a 28. § ezt nem teszi lehetővé. Mondom, ugyanígy, ahogy a clunyi kolost or, a wittenbergi templom vagy a Dohány utcai zsinagóga sem kerülhetne szóba egy műsor tekintetében, ha arra támogatást igényelne. De tovább fokozva ezt: azt hiszem, értjük mindannyian a lényegét. Nyilván ha egy személyes beszélgetőműsorban egy pap, egy le lkész, egy rabbi volna a riportalany, ha vallási vagy egyházi kérdéseket érintene - márpedig elég nagy valószínűséggel érintené azokat , akkor ez a műsorszám, ez a műsortípus nem volna támogatható. Ezzel együtt - mondom - a törvényt alapvetően megfelelőne k, jó kiindulásnak tartjuk, és ilyen további pontok azok, amiket a Kereszténydemokrata Néppárt értékrendje szerint szeretnék itt még egyszer feltétlenül kiemelni. Ez pedig az, hogy a jelentős befolyásoló erőt meghatározza ez a törvény. Ez azért fontos, mer t nyilvánvaló, hogy a társadalmi igazságosságnak az a vetülete, ami a médiapiacon, a médiaszabályozásban megjelenik, az, hogy igazságosabban teríti a lehetőségeket és a hozzáféréseket, ez nagyon fontos, korlátozza tehát azokat, akiknek jelentősebb erejük v an, és helyzetbe hozza azokat, akiknek kevésbé. Hasonló, az igazságosság, a épviselőtárs elve mentén kell kiemelni, hogy üdvözlendő a hallási fogyatékkal élők kitüntetése ebben a tervezetben. Ugyanígy ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a must carry, must off er, a kötelező továbbítás és a kötelező fölajánlás szabályozása és ide való beemelése; ez is olyasmi, ami terjeszti igazságosan azokat a lehetőségeket, amelyekkel a médiaszolgáltatók élnek, és kevésbé tudnak azokkal visszaélni. Külön örvendetes, hogy a jav aslatban megjelenik a család értékeinek és a házasság intézményének védelme. Ez volt az az inkriminált pont, amely a médiaalkotmány során az utolsó pillanatban még zárószavazás előtt volt a Házban, és akkor sajnálattal vettük, hogy bár nagyon sok képviselő társunk a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára szavazott, de sajnálattal vettük, hogy ez végül is nem került a médiaalkotmányba. Tekintve, hogy ígéretet is kaptunk rá, ez most itt szerepel, és bár csak a közszolgálat tekintetében előírás, azért ezt nagy előrelépésnek tartjuk mégis. Ha Mandur László képviselőtársam nem említette volna ezt a bizonyos központi hírszolgáltatást, esküszöm, szóba sem hozom, mert nem tartom olyan lényegesnek. Természetesen nagy vitákat kavar, mert könnyű olyanokat mondani, amil yeneket képviselőtársam is mond, és amilyenek elhangzottak a bizottságban az általános vitára való alkalmassággal kapcsolatban. De mégis, ebben a Házban olyan sokszor, amikor szakkérdések kerülnek szóba, tanulunk egymástól. Tanulunk egy szakoktatási ügyben , vagy tanulunk a gyümölcstermesztés vagy a pálinkafőzés és miegymás kérdésében, tehát rengeteg olyan szakkérdésben, amik az ember életében nem fordulnak elő. Hadd elemezzem egy kicsit - és lehet, hogy a Házban én vagyok legautentikusabb erre - ennek a pro blematikáját! Mert az valóban nagy baj lenne, ha mindenhol ezeken a csatornákon - négy közszolgálati audiovizuális csatornán és a három rádiócsatornán - ugyanazok a hírek és ugyanazok a szövegek mennének, és még ugyanezt látnánk az interneten is. (9.40) Eg yetértek Mandur Lászlóval, borzalmas lenne! De kinek lenne borzalmas igazán? Azoknak, akik csinálják. Valószínűleg nem fognak nevetséges dolgokat művelni, egészen biztosan, hiszen kiváló szakemberek vannak ott, és kiváló szakemberek azok a vezérigazgatók, akik most a helyükre kerültek, és ezt a folyamatot fogják irányítani. Én azt várom tőlük, gondolom, Mandur László és minden képviselőtársunk is, és természetesen minden fogyasztó ebben az országban, hogy színes, sokrétű és a műfajnak megfelelő feldolgozású tájékoztatás legyen. Tehát egészen biztos vagyok