Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 4 (31. szám) - A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - LÁZÁR JÁNOS (Fidesz):
353 nyolctíz évben, ergo ebből az következik, hogy ezek a szabályok rosszak, nosza, helyezzük hatályon kívül. Na, ezt hívják cinizmusnak. Az, hogy ezeknek a szabályoknak az ellenére el lehetett követni ilyen ügyeket, mint amilyenektől hemzseg a sajtó, és amiért a nevezett sze mélyek részben már előzetes letartóztatásban vannak, nem azt jelenti, hogy ezek az intézmények - mint például a közbeszerzési törvény most támadott passzusa - rosszak, ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon nem elégségesek az átláthatóság jogi garanciái, t ehát éppenséggel nem lebontani kellene ezeket, hanem megerősíteni. Önök ezzel ellentétes irányban indultak el. (20.30) A másik: a bizalmi elvről. Ön természetesen a munkaügyi perében, a válóperében, cégügyében szabadon azt hatalmaz meg, akit akar; akkor is , ha az önkormányzatával pereskedik. Ha ön polgármesterként szerződést akar kötni, főleg ilyen kirívóan nagy értékű ügyletre szerződést kíván kötni egy ügyvédi irodával, igen, ahhoz, hogy a közbizalom fönnálljon egy városi önkormányzattal szemben, ön nem s zabadon mérlegel. Ugyanakkor semmi nem zárja el, a közbeszerzési törvény nem zárja el a kiírót attól, hogy különböző bizalmi elemeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - amikor a preferenciáit meghatározza - érvényesítsen. K öszönöm. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Lázár János képviselő úrnak adom meg a szót ugyancsak két percre, a Fidesz képviselőcsoportjából. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem az Országgyűlésnek az élet viszonyaihoz mindenféleképpen érdemes alkalmazkodnia, Schiffer képviselőtársam. A mai magyar valóságban azok az ügyvédi megbízások, amelyek ilyen értékhatárokat átlépnek, általában nagy volumenű gazdasági ügyekhez kapcsolódnak. Schiffer képviselőtársam, a ki kiváló ügyvéd, pontosan tudja, hogy ezeknek a gazdasági megbízásoknak a döntő része néhány nagy ügyvédi irodához vándorol az esetek döntő többségében. Ráadásul - csak jobbikos képviselőtársaim figyelmébe ajánlom - a Magyarországon gazdasági megbízást ka pó, nagy ügyeket megkapó ügyvédi irodák szinte kivétel nélkül nemzetközi hálózatokhoz tartoznak, és nemzetközi ügyvédi irodák tulajdonában vannak. Ha tehát valaki piacvédő politikát hirdet, és a magyar ügyvédeket szeretné segí teni, akkor azt gondolom, hogy számukra, mondjuk, a közbeszerzési törvényt minimum könnyebbé kellene tenni, mert ha közbeszerzési törvényt írunk ki, akkor vízművagyont, közművagyont visszaszerezni vagy más önkormányzati vagyont visszaszerezni úgy, hogy néh ány nemzetközi ügyvédi iroda piaci szerepét figyelmen kívül hagyjuk, ez majdnem lehetetlen. Másrészről szeretném fölhívni arra a figyelmüket, hogy egy képviselőtestületben vagy akár egy gazdasági társaságnál a felügyelőbizottság, a képviselőtestület maga felelősséget vállal egy ilyen volumenű szerződésért. Nem a polgármester maga dönt, és egyébként ha magam döntök, akkor is tízezer ember szavazatával a hátam mögött döntök, akiknek viselem a sorsát, felelősségét, és akik a döntés jogosultságát rám bízták, illetve átadták, másrészről pedig a képviselőtestület az, ami ilyen volumenű összegben döntést hoz. Önök most belekapaszkodnak abba, hogy ha nincs közbeszerzési törvény, akkor biztos, hogy korrupció van. Egyrészről, ha van közbeszerzési törvény, akkor is lehet korrupció, az elmúlt nyolc év ezt bebizonyítja , másrészről szeretném fölhívni a figyelmet: elképzelhetetlennek és életszerűtlennek tartom, hogy egy állami cégnél vagy egy önkormányzatnál ilyen súlyú gazdasági ügyekben, ahol a