Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 4 (31. szám) - A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója:
339 Természetesen ilyen körülmények között valóban a PRT mint koncepció felülvizsgálatára van szükség. Ez a közös gondolkodás folyik, de szeretném hangsúlyozni, hogy a szövetségeseinkkel egyeztetve. Tehát Magyarország semm ilyen egyoldalú, elhamarkodott lépést Afganisztán politikájának ügyében tenni nem fog. Köszönöm az elhangzottakat, és abban a reményben fejezem be most a felszólalásomat, és kérem a jelentések elfogadását, hogy egyben további hozzászólásra nem kerül sor. A mennyiben igen, akkor itt maradok, és reagálni fogok azokra is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Dermesztő, szívet szorító pillanatok ezek. Honfitársaink szenvednek, és mindenkivel, katonáink kal, rendőreinkkel, mentőseinkkel, tűzoltóinkkal, polgárőreinkkel és mindazokkal, akik most ott próbálják menteni a menthetőt, emberéleteket, azokkal együtt szorítunk, együtt gondolkodunk. Osztozunk a gyászolók fájdalmában, gyászában. Köszönöm képviselőtár saimnak, hogy visszaléptek a hozzászólásoktól, és kérem Hende Csaba miniszter urat, hogy mindent tegyen meg annak érdekében, hogy minél kisebb legyen ez a baj, ez a katasztrófa. Az együttes általános vitát lezárom, és javasolom, hogy a halottak miatt néma felállással próbáljuk lelkünket kicsit megnyugtatni, gyászunkat csillapítani. (A teremben levők néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztésekhez módosító javaslat érkezett, a részletes vi tára bocsátásokra és a részletes vitákra a következő ülésünkön kerül sor. A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés ! Soron következik a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Vejkey Imre és Rubovszky György, KDNP, valamint Vas Imre, Braun Márton és Papcsák Ferenc, Fidesz, képviselők önálló indí tványát T/1172. sorszámon megkapták. Megadom a szót Papcsák Ferenc képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm sz épen a szót. Nagyon nehéz ezekben a percekben megszólalni, mert hiszen nehéz helyzet alakult ki Ajkán és környékén, és minden eltörpül az esemény mellett. Most egy olyan jogszabályt tárgyalunk, amelynek egy technikai módosítását indítványoztuk, indítványoz tam képviselőtársammal, hiszen a jogalkotó 2008ban 2009. április 1jei hatálybalépéssel kötelezővé tette a közösségi értékhatárt elérő vagy az azt meghaladó értékű jogi szolgáltatás igénybevétele esetén a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Ez a szabály nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásokat, lassítja, illetőleg feleslegesen megnehezítette, megnehezíti a közpénzfelhasználás folyamatát. Ugyanakkor nincs összhangban az ügyvédi tevékenységet szabályozó jogi normákkal, azaz a szabad ügyvédválasztás alapel vével sem. A másik oldalról pedig az Európai Unió joganyaga nem teszi kötelezővé, hogy a jogi szolgáltatásokat nyújtókat közbeszereztessük, számos tagállamban nem kell a közbeszerzési szabályokat alkalmazni az igazságszolgáltatási rendszer alrendszerét kép ező ügyvédi tevékenység tekintetében.