Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 24 (52. szám) - A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII. 6.) OGY határozat módo... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója:
3156 ne feledjük, a hadak törvényét m indig vérrel írták, és megsértésükért is vérrel kell fizetni. Az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésével ezt a most hiányzó katonai képességet fogjuk megteremteni. Ezt ugyanis a sorkatonai szolgálat 2004es megszüntetésekor az akkori kormányzat elmulaszt otta megtenni. Távoli terveiben szerepelt ugyan valamiféle tartalékos rendszer, ám ez a koncepció nem volt kielégítő. A rendszer “hatékonyságáról” mindent elmond az a tény, hogy az árvizek idején mindössze 18 tartalékos katona elvi mozgósítási lehetősége á llt fenn. (8.10) A mostani törvénymódosítás feladata, hogy a megfelelő jogszabályi háttér kiépítésével megteremtse azokat a feltételeket, amelyek alapján az érdemi munka elkezdődhet. A védelmi tartalék felállításával, amit elsősorban klasszikus területvéde lmi feladatokra, katasztrófavédelemre és az úgynevezett honvédségi kritikus infrastruktúra védelmére készítünk fel, a benne részt vevők kiképzése és eskütétele után a Magyar Honvédség újra képes lesz saját objektumainak őrzésére. Rendkívül fontos az önként es műveleti tartalék felállítása is. Ebben elsődlegesen az eddig szolgált sok ezer és az ezután leszerelő szerződéses és hivatásos honvédeket kívánjuk megszólítani. Ők jó pár évi intenzív felkészítés és szolgálati tapasztalat után kerültek, illetve kerülne k ki a Magyar Honvédség kötelékéből. Most még csak el sem tudjuk érni őket, mert a szükséges nyilvántartások sem állnak rendelkezésre, nem beszélve arról, hogy senki meg se kérdezte őket az elmúlt nyolc évben, hogy vajon megfelelő kompenzáció, illő díjazás fejében nem volnánake esetleg hajlandóak a fejükben és a kezükben lévő tudást, amelyre az adófizető polgárok rengeteg pénzt költöttek, továbbra is tartalékos katonaként a haza szolgálatára bocsátani. Nos, ezek a honvédeink a jövőben szerződésben vállalha tják majd a szolgálatot a tartalékos erőben. A tartalékos rendszer másik nagy pillérét a kiképzett tartalékos és a potenciális hadköteles állomány jelenti, amely állománycsoport törvényi kötelezettség alapján szerveződik. Ez azt jelenti, hogy behívásuk kiz árólag megelőző védelmi helyzetben és rendkívüli állapotban történhet. E körben a törvényjavaslat meghatározza a hadkiegészítő parancsnokságok feladatait, a bejelentési rendet és az adatnyilvántartás módját. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy rövide n áttekintsem az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésének menetrendjét. Az első ütemben 2011. év végéig, 2011. január 1jétől kezdődően vonjuk be az első mintegy 20002100 főt. Ezzel kialakítjuk a honvédelem szempontjából fokozott őrzést igénylő létesítmé nyek védelmének a képességét. A második ütemben, amely 2013. év végén fog lezárulni, 45 ezer fő részvételével a katasztrófavédelmi feladatokban való közreműködés képességeit fogjuk kialakítani. Végül 2014 első feléig, a harmadik ütemben az úgynevezett bef ogadó nemzeti támogatás feladataiban való közreműködés képességeinek kialakítása következik, újabb, mintegy 10001500 fő tartalékos katona bevonásával. Ez azt jelenti, hogy 2014 közepéig összesen mintegy 68 ezer kiképzett tartalékos katonával kell rendelk eznie a Magyar Honvédségnek. Ez szép nagy feladat, amelyet tervszerűen felépítve becsülettel el tudunk végezni. Tisztelt Országgyűlés! Az új tartalékos rendszer nem állhat fel anélkül, hogy a munkáltatókat meg ne győznénk arról, hogy számukra is hasznos a tartalékosok foglalkoztatása. Mint már említettem, előreláthatóan a jövő év elejére fog elkészülni az a több tárcát is érintő munkáltatói program, amely a kompenzációval, illetve a tartalékosok ösztönzőrendszerével foglalkozik. Azt azonban már most előreve títhetjük, hogy a közszolgálatban állók a kinevezéseknél, az előléptetéseknél, a továbbtanulásnál és más hasonló élethelyzetekben a törvényben rögzített, átlátható módon minden bizonnyal előnyt fognak majd élvezni, ha önkéntes tartalékos katonai szolgálato t vállalnak. A közoktatásban honvédelmi nevelési programokat indítunk. A felsőoktatásban tanulókkal mint az önkéntes tartalékos rendszer természetes utánpótlásával számolunk.