Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 22 (50. szám) - A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság tisz... - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - BERTHA SZILVIA (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DIÓSSI CSABA (Fidesz):
2944 Most, miután a felére visszavették ezen szervezetek szakmai programjainak a támogatását, ennek tetejébe még a teljes finanszírozást is a központi költségvetésből kapják majd, ami az állami befolyás jelentős növekedését eredményezi. Tehát pontosan az a funkció nem fog megvalósu lni - különösen az Országos Érdekegyeztető Tanácsban , amikor is az állammal szemben kell adott esetben a munkavállalók vagy a munkaadók érdekeit megvédeni. (Babák Mihály: És milyen kérdésben?) Tehát olyan mértékben fogja elgyengíteni őket, hogy lassan má r értelmetlenné válik a létezésük. Nem minthogyha most teljesen független módon tudnának dönteni, illetve érdekeket képviselni, de ez a tervezett forráscsökkentés és a finanszírozás ilyen szintű központosítása tényleg gyakorlatilag kézi vezéreltté teheti a z Országos Érdekegyeztető Tanácsot és az ágazati párbeszéd bizottságok működését is. Hasonló a probléma az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséggel is. Annyi különbséggel, hogy innentől kezdve a bírságok is a központi költségvetést gazdagítják, tehát gyakorlatilag minden eszközt kivesznek a kezükből, és teljesen kiszolgáltatják ezt a szervezetet is az államnak. (Babák Mihály közbeszól.) Ezek a lépések… ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Babák Képviselő Úr! Jelzem ö nnek, hogy be van jelentkezve, tehát házszabályszerűen is előbbutóbb szót kap. Jó lenne, ha ezen a kereten belül maradna. Nagyon köszönöm a megértését. BERTHA SZILVIA (Jobbik) : Tehát lehet, hogy ő fog bírságolni, de a központi költségvetés bevételi oldalá t fogja gyarapítani a kiszabott bírság. Az nagyjából lényegtelen, hogy ki szabja ki a bírságot. Ezek a lépések egyik oldalról az érdekképviseletek elhalásához vezethetnek, másik oldalról pedig a demokrácia és a nemzeti konzultáció hangoztatásával szemben a gyakorlatban a teljes központosított hatalom kiépítését Országgyűlés. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Dióssi Csaba, a Fidesz képviselője; őt követi a remélhetőleg visszatérő Józsa István. DIÓSS I CSABA (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az előző kormányzat 2011. augusztus 31e után az önkormányzatok számára kötelezővé tette, hogy a 3. életévüket betöltött gyermekek számára biztosítsák az óvodai ellátást, miköz ben annak financiális feltételeiről nem gondoskodott. Ezért szükséges ennek a határidőnek egy évvel történő meghosszabbítása, a 2011. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló T/1665. számú törvényjavaslatnak a közoktatásról szóló 19 93. évi LXXIX. törvény módosítása révén. Kétségtelen, hogy országszerte jelentkezik az ellátási probléma, ennek az ellátási problémának helyenként másmás oka van. A kistelepüléseinken egyremásra kénytelenek megszüntetni vagy összevonni az óvodai oktatást , mert annak fenntartása az alacsony állami normatíva következtében meghaladja ezen önkormányzatok teherbíró képességét. Még a nagyobb önkormányzatoknál is, mint például Dunakeszi város önkormányzata, komoly problémát jelent ezeknek az intézményeknek a fen ntartása, hiszen ez az állami normatíva kevesebb mint 50 százalékát tudja biztosítani egyébként a költségeknek. A gyermekek létszáma ugyan országosan sajátos módon folyamatosan csökken, s e tendencia megfordítására törekszik az új családbarát adó rendszer bevezetésével a jelenlegi kormányzat, ugyanakkor a budapesti agglomeráció településein évről évre növekszik az igény az óvodai férőhelyek iránt. Ez annak a következménye, hogy az elmúlt két évtizedben több mint 400 ezer fővárosi, többségében fiata l választotta új lakóhelyéül az agglomeráció valamelyik települését, és mint köztudott, vagy gyermekekkel jönnek, vagy pedig a szociálpolitikai segély miatt gyermekeket