Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 22 (50. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kövér László):
2825 Sajnos, e bben az évben, ebben az esztendőben több olyan katasztrófa is sújtotta az országot, amely szükségszerűvé tette az összefogást, a segítést, a támogatást. A nyár eleji, főleg a Borsod megyére kiterjedő árvíz, illetve a vörösiszapkatasztrófa próbára tette mi ndannyiunkat, próbára tette az egész országot. Az egyes emberek és az egyes családok tragédiája, a közösségek, a települések életének ellehetetlenülése, valamint a tetemes anyagi károk, a tetemes pusztítás következtében megindult az országban egy olyan öss zefogás, amely eddig soha nem volt tapasztalható. (Folyamatos zaj.) Köszönetet szeretnék éppen ezért mindenkinek mondani, akik megtették azt a feladatot, ami egyébként nem mindig a kötelességük. De köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik az anyagi hely reállításban is segítettek, és segítettek a lelki fájdalmak enyhítésében is. Az önkormányzatok és a kormány gyors döntéseiért köszönet. Köszönet az Országgyűlés frakcióinak is, akik segítettek, hogy egyes törvényekben gyors döntést tudjunk hozni (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) a vörösiszapkatasztrófa kapcsán; köszönet azért, amikor az áfát közösen eltöröltük az adományokról; és köszönet azért, amikor a frakciók saját maguk adománygyűjtéseket szerveztek. De ugyanígy fontos volt a karitatív szervezetek, munkatársaik és segítőik, önkénteseik munkája; mindazoké, akik a legkisebb adományokkal is támogatták az elmúlt hónapokban, az elmúlt fél évben a rászorultakat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy nemzetet egyegy tragédia szomorúsággal, fájdalommal és nehézsé gekkel is eltölt, de egyben felemelő is lehet. Mindazok, akik ismerik az uruguayi rögbicsapat történetét, hogy drukkolt értük évtizedekkel ezelőtt egy ország, és utána milyen lelki felemelkedést jelentett Uruguaynak egy részük megmenekülése, az tudja, mit jelent egy ilyen tragédia feldolgozása. Mindenki láthatta és tapasztalhatta az elmúlt hetekben a chilei bányászok izgalmas sorsát, hogy drukkolt értük egy ország, s a chileieket milyen mértékű összefogásra hozta össze. Az már csak egy szép gesztusa ennek a történetnek, miszerint azok az uruguayi életben maradt rögbifocisták, akik életben maradtak az Andokban, segítették lelkileg azokat a bányászokat, akik lent voltak a föld alatt, hogy egyrészt a hosszú és fájdalmas nehézséget, másrészt a későbbi média előt ti szereplést el tudják viselni. De erre példa, azt gondolom, Magyarországon is az az összefogás, ami az elmúlt hetekben történt; a több száz milliós adományozás, annak ellenére, hogy az emberek jó része ma Magyarországon anyagi nehézségekkel küzd. És erre példa az a történet is, amit Borsod megyei cigány emberek tettek, amikor őket megsegítették az árvíz során, majd amikor a vörösiszapkatasztrófa bekövetkezett, ők maguk segítettek, és busznyian mentek el dolgozni Veszprém megyébe, hogy segítsenek a rászor ultakon. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kormány a jövőben is minden egyes lehetőséget meg fog ragadni, hogy az összefogást segítse. Minden egyes feladatát kötelezően el fogja látni, hogy segítse azokat az embereket, akik rászorulnak, akik adott esetben a há zukat, az otthonukat vagy bármi más anyagijukat elveszítik. De mindenképp azt is kell mondanom, hogy a jövőben is szükség lesz a segítő kezekre. Szükség lesz mindazoknak az önkéntes támogatására, akik eddig is segítettek. Ebben mindenképp nagy szerepet fog játszani a jövő évben az önkéntesség európai évének a lebonyolítása, és reméljük, hogy a fiatalok és mindazok, akik az önkéntesség örömét, az önkéntesség szépségét eddig nem tapasztalták meg, részt fognak ebben venni. De ugyanígy a kormány, karitatív szer vezetekkel összefogva, a jövőben még nagyobb hangsúlyt fog fektetni arra, hogy az az összefogás, ami eddig az országban tapasztalható volt, és ami eljutott az emberekhez, továbbra is így legyen. Köszönöm mindannyiuk munkáját, köszönöm az önök figyelmét is. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Taps az LMP és a Jobbik padsoraiból.) (13.10) ELNÖK (dr. Kövér László) :