Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz):
2524 Most nem szerecsenmosdatásként, de hadd szóljak arról, amiről államtitkár úr is b eszélt, hogy az első szabadon választott kormány, Antall József kormányának első törvénye, első fontos intézkedése volt, amiről már beszéltünk, ez a bizonyos XII. törvény. Államtitkár úr aztán tovább folytatta, hogy voltak ott a köztársasági elnök körül pr oblémák. Akkor nevezzük nevén a dolgot. Ki volt az a köztársasági elnök, kedves képviselőtársaim? Göncz Árpád volt az a kedves köztársasági elnök, aki a taxisblokád idején is a barikád élére állt az SZDSZesekkel együtt, hisz ő SZDSZes volt korábban. Tehá t Göncz Árpád volt az, aki úgy szépen lenyesegette. Valóban, itt most már az objektivitásról beszélt az államtitkár úr, hogy hiába hoztuk meg azt a törvényt 1991ben, a XII. törvényt, utána úgy elfogytak a dolgok, és aztán utána jött Horn Gyuláék országlás a. Nyilvánvaló, hogy a pufajkás miniszterelnök nem is tehetett mást, mint azt mondta, hogy na és, ha megjelent a Magyar Közlönyben. Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Morális jelentősége van ennek a törvénynek. Valóban, le kellene végre zárni a múlta t, és valóban, azok miatt, akik miatt elvesztettük a történelmi Magyarországot, akik miatt a hatodik koporsóról beszélt a harmadik nemzeti kormány miniszterelnöke, Orbán Viktor, szóval, itt legalább valami cezúra történjen már meg húsz évvel a rendszervált ozás után. Igaza van Mile képviselőtársamnak meg sokunknak abban, hogy itt hatalmas alkotmányossági fékek vannak. Én is tudnék citálni gyakorló ügyvédként, amit még elmondott, azon kívül is alkotmánybírósági döntéseket, de nem teszem, amelyek valóban elvi éllel szögeznek le bizonyos dolgokat, és megkötik a kezünket, hogy mit lehet és mit nem lehet megcsinálni. Nem forrázó vízként, de annyit tényleg hadd mondjak, hogy többször elolvastam ezt a törvényjavaslatot, amit a Jobbik előterjesztett, és először nekem is úgy elkezdett borsódzni, és aztán azon gondolkoztam, hogy hogyan lehet ebből jó törvényt csinálni. Valóban nagyon nehéz. Higgyék el, hogy ez a húsz esztendőből következik, ami most itt eltelt a rendszerváltozás óta vagy rendszerváltoztatás óta - vagy n em is tudom, minek nevezzem , és ebből igen kevés volt a nemzeti kormányok időszaka, és talán több volt vagy biztos, hogy több volt a szocialista országlás időszaka, hogy egyre nehezebb ma már a jogállami keretek között az Alkotmánybíróság és az Alkotmány bíróság döntéseinek betartásával olyan megoldást találni, amely nemcsak szimbolikus, hanem ténylegesen valamit le is tudunk tenni itt a parlament asztalára. A lehető legnehezebb és az idő múlásától az a legfontosabb kérdés talán, biztos emlékeznek rá, hogy valamikor volt egy kis könyvecske mindenkinél - ugye, emlékeznek rá? , amibe beírták, hogy hol és meddig dolgozott. Államtitkár úr tudja, mire gondolok, ez a kis munkakönyv, amit úgy hordozgattunk magunkkal. Gondolom, tudják képviselőtársaim, hogy ez már nincs. Ha meg nincs, akkor hol tudunk kutakodni majd a szolgálati idő után? Hát a levéltárakban, a Történeti Intézetben, az Országos Levéltárban és a szocialisták által, a Szocialista Párt által birtokolt kis saját magánlevéltárukban is, ott vannak azok a z adatok, amelyekből bizonyos taxatív felsorolás alapján tudunk szolgálati időket megállapítani. Nézzük azért azt, hogy mit lehet és mi a legegyszerűbb! Mindenki emlékszik még arra vagy talán már meg is éltük, hogy voltak azok a függetlenített párttitkár e lvtársak, biztos emlékeznek rá, akik különböző munkahelyeken dolgoztak. Rendkívül fontos tevékenységük volt: mindenkinek volt egy irodája, a jobb cégeknél volt egy gépkocsija, és tudják, reggel mivel kezdték, végigment az üzemen - én is emlékszem rá, amiko r kisgyerekként ott dolgozgattam középiskolás koromban , és “jó reggelt, elvtársak”, mondta a párttitkár elvtárs, mindenkivel kezet fogott, ez volt a tevékenysége a párttitkár elvtársnak, és ezért marha nagy pénzt vett fel. Rengeteg volt ilyen. No, hát ők az első megfoghatók, azt hiszem, ha még élnek, de azért azt hiszem, hogy van, aki él. Párttitkár, pártmunkás, ugye? De még biztos emlékeznek a régi nagy szocialista kongresszusokra is, ahol fölsorolták az elvtársakat, a nagy elvtársra gondolok most, a KBs elvtársakra, hogy mi a foglalkozása. Nyomdász, azt mondta, hogy nyomdász, ipari munkás. No, hát ezeket a nagykutyákat valamilyen szinten mindenképpen el lehetne kapni, és meg lehetne határozni, hogy melyik az az időszak, amire a szolgálati idő szempontjá ból most már nem
