Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat név szerinti szavazás eredményének ismertetése - Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatról történő szavazás
2387 kohéziós jelentése, amely számos olyan érvet sorol fel, és számos olyan megállapítást tesz, amely Magyarországnak a következő időszakban rendkívül fontos. Az európai uniós elnökségi időszakunk alatt számos olyan kérdés merül fel, amely nek Magyarország szempontjából különleges jelentősége van. (12.00) Én most csak egyet szeretnék említeni, hogy ez a kohéziós jelentés javasolja, hogy kifejezetten támogassuk a következő időszakban a nagyvárosok és az azokat környező agglomerációk fejleszté sét, miközben mi magunk pontosan ennek az ellenkezőjét, a kistelepülések megmaradását, fejlesztését is szeretnénk támogatni. Éppen ezért azt gondolom, ehhez közös összefogásra van szükség, és ezen ismeretek fényében javaslom és kérem azt, hogy támogassák e zt a bizottságot. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Most az előző két előterjesztés tárgysorozatbavételéről döntünk. Megkérdezem először a tisztelt Országgyűlé st, hogy tárgysorozatba veszie a Mesterházy Attila és Lamperth Mónika képviselők által előterjesztett T/1298. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 55 igen szavazattal, 294 nem ellenében, tar tózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba az előterjesztést. Kérdezem most a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatba veszie a Varju László és képviselőtársai által előterjesztett H/1115. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 98 igen szavazattal, 253 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba az előterjesztést. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról s zóló törvényjavaslat név szerinti szavazás eredményének ismertetése ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az Országgyűlés jegyzői összeszámolták a leadott név szerinti szavazatokat . Megállapítom, hogy az Országgyűlés a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosítását kezdeményező T/1445. számú törvényjavaslatot 261 igen szavazattal, 103 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott alkotmánymódosító törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnake ehhez. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: 257 igen szav azattal, 100 nem ellenében, tartózkodás nélkül a sürgős kihirdetési kérelmet az Országgyűlés elfogadta. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javas latról történő szavazás