Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének és tagjainak megválasztása - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2350 A kormány az Álomsziget- és a sukorói projektet úgy nyilvánította nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá, hogy a törvény által megkövetelt fontos közcél nem állt fenn. A kiemelt beruházássá nyilvánításról szól ó döntés meghozatalában részt vett akkori kormánytagok esetében - különös tekintettel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökre - felmerül a hivatali hatalommal való visszaélés bűntettének alapos gyanúja. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján ugyanis megá llapítható: ismert volt számukra az, hogy a kiemeltté nyilvánítás törvényi feltételei nem állnak fenn, így egy ilyen tartalmú kormányrendelet megalkotása törvénysértő volt. A 2010. október 27ei kormányülésen döntöttek a kiemeltté nyilvánítás visszavonásár ól. Az erről szóló kormányrendelet szerkesztése és kihirdetése folyamatban van. A vizsgálat több szálon indult meg, és jelenleg is tart. A folyamatban lévő hatósági engedélyezési eljárások áttekintésén túlmenően kiterjed az érintett ingatlanok értékesítésé re, valamint a lefolytatott privatizációs eljárásokra is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A napirend előtti felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Most megkezdjük a határozathozatalokat. Kérem önöket, ellenőrizzék, hogy képviselői kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben. A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének és tagjainak megválasztása ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének és tagjainak választása. A képviselőcsoportok jelölése alapján az Országgyűlés elnöke megtette személyi javaslatát, ezt H/1163. sorszámon megkapták. Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Simor András urat, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, valamint a felügyelőbizottság elnök- és tagjelöltjeit. (Szórványos taps.) A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény 57/A. §a rendelkezései szerint az Országgyűlés először a kormá nypárti képviselőcsoportok által javasolt elnökjelölt személyéről határoz, és ezt követően egyszerre, egy csoportban szavaz a további tagok megválasztásáról. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztjae a felügyelőbizottság elnökének Járai Zsigmond ur at. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 332 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett Járai Zsigmondot a felügyelőbizottság elnökének megválasztotta. (Taps a kormánypártok, az LMP és a Jobbik soraiból. - S zórványos taps az MSZP padsoraiban.) Tisztelt Országgyűlés! Most a további öt tagról egy szavazással döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztjae a felügyelőbizottság tagjának dr. Katona Tamás urat, Madarász László urat, dr. Róna Péter urat, dr. Szényei Gábor András urat és Varga István urat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 345 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a felügyelőbizottság tagjait megválasztotta. (Taps. - A felügyelőbi zottság elnöke és tagjai a páholyban felállva köszönik meg a tapsot.) Tisztelt Országgyűlés! Most a megválasztott elnök és felügyelőbizottsági tagok eskütétele következik. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy Madarász László úr eskütételére csak jöv ő heti ülésünkön kerül sor.