Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 15 (46. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatáról; a Költségvetési Tanács véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatár... - ELNÖK (Jakab István): - ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2282 Azt gondolom, fontos üze net - ebben is az emberek oldalán áll a kormány, beteljesíti a választáson tett ígéreteit , hogy nem az egészségügyben akarja megoldani a létszámgazdálkodási problémákat, hiszen az egészségügyet önök már szétverték (Derültség az MSZP soraiban.) , és itt r ánk az újjáépítés és az életben tartás vár. Nem az oktatásból akar elbocsátani, nem pedagógusokat akar elbocsátani, hanem húsz év után először, kistelepülések számára akarja a túlélés és az életben maradás lehetőségét megadni, amikor pedagógusok foglalkozt atására biztosít anyagi fedezetet; vagy úgy szervezi meg a szakképzést, annak ellenére, hogy önök szétverték, úgy szervezi meg, hogy az lehetőséget biztosít majd a gazdaság számára. Tehát nem azokban a szektorokban fogja az állam a kiadásokat csökkenteni a bérgazdálkodás területén, ami az emberek szolgáltatásait illeti, és ami fejlődésre, gazdasági növekedésre lehetőséget biztosít, hanem a központi szervezeteknél, és hozzálát - miniszterelnök úr ezt ígérte a Fideszfrakcióban, és ezt várjuk el , a következ ő év tavaszán hozzálát a nagy ellátórendszerek átalakításához, és ez különleges feladatot ró majd a törvényhozásra is. Nemcsak a költségvetés elfogadásáról van itt szó, hanem arról is szó van, hogy ezeknek a rendszereknek az újjászervezését is meg kell ejt eni; csak tudják, nem úgy, ahogy önök tették. És ez óriási felelősséget ró minden törvényhozó képviselőtársamra. Önök ezzel az országgal szemben, az emberek véleményével szemben, az emberek érdekeivel szemben, az emberek véleményének, akaratának figyelembe vétele nélkül próbálták meg átszervezni, diktátumokkal, diktatúra formájában (Moraj az MSZP soraiban.) a magyar egészségügyet, a magyar oktatásügyet. Önök nem kérdeztek, csak bezártak; önök nem kérdeztek, csak megszüntettek, leépítettek és megszorítottak. Mi azonban úgy szeretnénk átalakítani ezeket az ágazatokat, hogy megnyerjük hozzá a magyar társadalom támogatását, hogy érdekeltté tegyük a falvakat, városokat, közösségeket (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból.) , és megpróbáljuk megtenni azt, amire önök képtelenek voltak, döntő mértékben azért, mert alkalmatlanok voltak a feladat ellátására. Mi meg fogjuk tudni győzni az embereket arról, hogy ez az új rendszer jobb lesz, és az ő érdekeiket fogja szolgálni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szerény a srá c!) Igen tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném arra is fölhívni a figyelmüket, hogy mi jelenti ebben a költségvetésben a jövőt. Az a meggyőződésem, hogy ebben a költségvetésben az a fajta gazdaságpolitika jeleníti meg majd a jövőt, amely a családok és a haz ai kis- és középvállalkozások számára biztosít támogatási lehetőségeket. Világos, hogy ez a költségvetés és a hozzá kapcsolódó gazdaságpolitika és törvényhozás majd munkavállalásra és családalapításra ösztönöz mindenkit. Ez a társadalmi küldetése, és a mi véleményünk, a mi álláspontunk szerint a munka vállalása, a munka és a családalapítás jelenthet ebben az országban olyan jövőt, ami tartós fejlődést eredményezhet. Megvannak a költségvetésnek a kényszerei, kényszer hatására, a szocialisták kormányzásából e redő kényszer hatására születtek a válságadók, hogy tartani tudjuk az idei hiánycélt, és teljesíteni tudjuk a jövő évit. Ez különösen fontos abban a helyzetben, amikor önök eljátszották az ország iránti bizalmat, önök eljátszották ennek az országnak a szav át, és nekünk kell visszaállítani. Lehetőséget jelent az elmúlt húsz év legjelentősebb adócsökkentése, amelyet végrehajtunk, és a jövőt jelenti a családok és a vállalkozások támogatása. Ehhez kérünk minden parlamenti képviselőtársamtól támogatást. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Orbán Viktor távozik az ülésteremből.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Most folytatjuk a vezérszónoki felszólalásokat. Megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. ROGÁN ANTAL , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a szocialisták padsoraiban nemegyszer nem zajos tetszésnyilvánítás, hanem éppen ellenkezőleg, rendkívül erős ell enkezés követte a frakcióvezető úr által elmondottakat, ha megengedik, én