Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 15 (46. szám) - Dr. Molnár Attila (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Mi lesz a sorsa az új Duna-hídnak?” címmel - ELNÖK (dr. Kövér László): - DR. VÖLNER PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kövér László):
2204 Végezetül, de nem elhanyagolható az a tény, hogy egy ilyen méretű beruházás új munkahelyeket teremt, és a két ország közötti gazdaságit ársadalmi együttműködést is fellendíti. Továbbá megjegyzem, hogy a szlovákmagyar kapcsolatokra is jó hatással lenne ez a közös beruházás, és újabb erős kapocs jön létre az anyaországi és a felvidéki magyarság között. Az első polgári kormány az esztergomi Mária Valéria híd felépítésével bebizonyította, hogy nemcsak szavakban, hanem tettekben is fontosnak tartja a jószomszédi viszony ápolását, és ez a komáromi hídépítés újabb fontos mérföldköve lenne a történelmi megbékélésnek. A miniszterelnök úr néhány hét tel ezelőtti határozata, amelyben felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert a tárgyalódelegáció kialakítására a híd építése ügyében, komoly reményt ébresztett bennünk, komáromiakban. Tehát a fentiek alapján tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy vane kormányzati szándék arra vonatkozóan, hogy új komáromi Dunahíd megépüljön, és ha igen, ez mikorra várható. Várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kövér László) : Válaszadásra megadom a szót Völner Pál államtitkár ú rnak. Parancsoljon! DR. VÖLNER PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Szlovák Köztársaság kormánya még 2008 novemberében határozatot hozott a Komárom és Révkomárom közötti Dunahíd előkészítésének megkezdéséről. A tervezett híd helyét a MagyarSzlovák Infrastruktúra Vegyes Bizottság 2009. február 5i budapesti, majd a 2010. március 4i pozsonyi ülésén közösen határozták meg az érintett államtitkárok. Szakmapolitikaidiplomáciai s ikernek tekinthető, hogy a szlovák fél eredeti elképzeléseivel szemben az új híd a keleti oldal helyett a két város nyugati részén épülhet fel. Ez pontosan az a helyszín, ahol a két város mintegy fél évtizeddel ezelőtt megkezdte a híd előkészítését közössé gi források felhasználásával. A magyar miniszterelnök 89/2010. számú, szeptember végi határozatában felhatalmazást adott a nemzeti fejlesztési miniszternek a Komárom és Révkomárom közötti új dunai közúti határhíd megépítéséhez szükséges nemzetközi szerződé s előkészítésére. (13.10) A feladat végrehajtását a lehető legrövidebb időn belül megkezdtük. Így 2010 októberében már lezajlott a magyarszlovák kétoldalú útügyi szakértői egyeztetés Pozsonyban. A megbeszélés sikeres volt, egyik fél sem látott akadályt az egyezmény tervezett szövegének elfogadására és a híd felépítésére. Reális célkitűzés az egyezmény 2012. évig történő elfogadása. Az egyezménytervezet megvitatása során mindkét fél fontosnak ítélte egy olyan szakértői munkacsoport felállítását, amely a ber uházás megvalósítását az előkészítéstől az átadásig segíti. Az előttünk álló feladatokra tekintettel azonban a nemzetközi szerződést megelőzően is szükséges lehet a szakértői munkacsoport munkájának informális megkezdése. Ez a munkacsoport dolgozza majd ki a pályázatot a további előkészítéshez. A közös elképzelések szerint a híd műszaki terveinek elkészítése és az engedélyek beszerzése a MagyarországSzlovákia határ menti együttműködési program ETE keretében a szlovák oldali beruházóval közösen történik meg . A beruházás várhatóan a 2014 és 2020 közötti európai uniós programozási ciklus finanszírozási keretein belül közösségi támogatással valósulhat meg. A jelenlegi kormányzati ciklus szakmai feladata a híd megépítésének teljes körű előkészítése lesz. Kérem k épviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kövér László) :