Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. szeptember 14 (30. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik):
216 Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Babák Mihály képviselő úrnak adom meg a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Szeretném megköszönni Pelczné asszonynak , hogy igyekezett helyre tenni jó pár kérdést a vitában. Őszintén hálás vagyok. Pusztán csak szeretném szerényen folytatni mindazt, amit mondott. Rozgonyi képviselőtársam, tisztelem és becsülöm önt, de azért azt tudni kell, hogy a 2009. évi zárszámadási tö rvény a szocialistaliberális kormány zárszámadása, valójában ők készítették elő, és 2009. december 31ig szólt, az ő zárszámadása, azaz nem a mostani kormány zárszámadása. De még a 2010. évi sem lesz még a nemzeti összefogás kormányának zárszámadása, mert a 2010. évi költségvetést szintén a szocialistaliberális kormány készítette el azzal a kalickával, amelyben nem hagytak mozgásteret a polgári kormánynak, a hiánycéllal, meghatározott hiánnyal és a mozgástér szűkítésével és 63 tankcsapdával, sőt mi több, aknával - a 2010. évi költségvetést , illetve jó, ha tudnak róla, a mozgásteret és az önök javaslatait is ez korlátozza, amit nekünk ők korábban megszabtak, mert elfogadták. Nos tehát, ez nem a nemzeti összefogás kormányának a zárszámadása. És akkor beszé ljünk a 2009. évi zárszámadási törvényről! Mi is egy zárszámadási törvény? Végtére is a bevételek és a kiadások összegzése, szembeállítása és a kormány elszámolása, hogyan költötte el az állami pénzeszközöket. Nagyon fontos, amit emlegetett Rozgonyi képvis előtársam, és mi is emellett kardoskodunk, hogy fontos a tanulságok levonása, a hibák feltárása, a hibák összegzése, az elszámoltatás és a felelősségre vonás is. Tehát a zárszámadási törvény ezekre is mindre alkalmas. Mélyen tisztelt Hölgyek és Urak! Nem a dhatunk felmentvényt a talicskázásra és arra sem, hogy nyolc év alatt mi történt, sőt 2009ben sem. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg elmondani zárszóként 2009 zárszámadásáról, hogy a 2009. évi zárszámadási törvényjavaslat a gazdaságpolitika, a kormányzás hiányát tükrözi, a trükközést, a hazugságokat, a nyomort és sok egyéb mást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , emellett még az eladósodottságot is. Ez 2009 zárszámadása. Köszönöm, mélyen tisztelt hölgyek és urak. (Ta ps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Nyikos László képviselő úrnak adom meg a szót ugyancsak két percben, a Jobbikképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr! Kérem az időt visszaállítani, mer t egy kis technikai nehézség adódott. DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik) : Köszönöm, elnök úr, a megértését a technikai problémáimat illetően. Pelczné Gáll Ildikó képviselő asszony hozzászólására szeretnék reflektálni, részben Latorcai képviselő úr hozzászólását is érintve, amit itt képviselőként mondott el, tudniillik használtak önök egy kifejezést, a korlátozott minősítést, amely a pénzügyi ellenőrzésnek egy szakkifejezése. Azt gondolom, hogy a parlamentnek nem szerencsés ezt úgymond magáévá tenni. A pénzügyi elle nőrzési szakmának ez egy bevett terminológiája, terminus technicusa. Ebben azt jelzi az ellenőr, hogy nem tudja hitelesíteni az ellenőrzött beszámolót, jelesül a zárszámadást, mert úgymond csontok vannak benne. Ebből úgy lesz elfogadható zárszámadás, ha ez eket a csontokat valamilyen módon kiveszik belőle. Tehát intézkednie kellene, most éppen a kormánypárti oldalon, hogy azokat a csontokat, amelyekből én jó párat felsoroltam, amikor a kisebbségi vélemények összesítését mondtam el, itt van tíz fölötti elutas ított beszámoló, a Számvevőszék által elutasított, illetve a minisztériumi fejezetek ellenőrző szervei részéről elutasított beszámoló. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem tudtak elszámolni!)