Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 9 (44. szám) - Egyes rendészeti tárgyú törvények és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
2123 Még két dolgot szeretnék nagyon gyorsan megemlíteni. Az egyik az, hogy a javaslat hatályon kívül helyezi a Hszt. 18. § (1) bekezdését, amely azt mondja ki, hogy a rendőrség és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak. Tény, hogy a hatályos alkotmány kimondja, a Hszt. ezt csak megismétli, illetve részben kimondja, de éppen az alkot mányra való hivatkozással kiszedni egy egyébként ilyen nagyon fontos garanciát, ami összhangban áll az alkotmánnyal, szerintem ez meglehetősen abszurd, és azt kell mondanom, hogy egy kodifikációs tévedés. S még egy kérdéskört engedjenek meg, hogy fölvessek . A hatályos jogszabály kimondja: az országgyűlési biztos a rendőrség eljárásával kapcsolatban hozzáfordulók panaszának vizsgálata során a keletkezett iratokba külön törvény rendelkezése szerint betekinthet. És most elegánsan fogták, és ezt a passzust kisz edték. Szeretném megtudni, hogy mi ennek az oka. Képviselőtársaim! Itt az elmúlt percekben vagy félórában, órában elhangzott vita alapján egyértelmű, hogy kell még egy kicsit bütykölni ezen a javaslaton, sőt meglehetősen sokat kell dolgozni azon, hogy egyé bként ez valóban a jogállami keretek között maradjon, de addig, amíg ez nem sikerül, ez a törvényjavaslat nem támogatható. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Felszólalásra következik Apáti István, a Jobbik képviselője. Öné a s zó. DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban rendkívül szerencsétlen, hogy a Fidesz törvényalkotása révén ismét van Alkotmányvédelmi Hivatal, rövidítve AVH, sőt ez nemcsak szerencsé tlen, hanem egyenesen a magát nemzetinek tartó kormány hitelességét is aláássa. Másrészt pedig Vadai képviselő asszony szavaira ismételten reagálnom kell, ugyanis olyan maró gúnnyal ejtette ki a “nemzeti” kifejezést az előbb, hogy az nemcsak bicskanyitogat ó volt, hanem bizony egyéb mélyebb ösztönöket is felébresztett bennem, illetőleg bennünk. (Derültség.) Na, nem kell félreérteni, nem kell félreérteni! (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Örülni kell! - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ezt majd a folyosón!) Ezt a részét inkább majd a folyosón, képviselő asszony. Tehát az persze már nem meglepő, hogy önökre a nemzeti, a magyar, illetőleg a tisztesség, becsület, igazságosság szavak olyan hatással vannak, mint vámpírra a fokhagyma vagy a napfény, tehát ez nem lep meg minket, de kérem, ilyen értelemben mérsékelje magát, hiszen vége annak az időszaknak, hogy önök következmények nélkül belerúghatnak a magyarba, és folyamatosan gúnyolhatják, csúfolhatják, gúny tárgyává tehetnek mindent, ami a magyarnak kedves, és mindent, ami nekünk szent. Tehát kérem, kicsit mérsékelje, fogja vissza magát, mert ez sérti a Ház tekintélyét, és tovább ássa pártjának amúgy is rendkívül alacsony népszerűségét. Afganisztán és Irak kérdése. Tisztelt Képviselő Asszony! Ha jól tudom, ön HMállamti tkár volt; persze nem tudom, melyik ország honvédelmi államtitkára volt, ezt majd talán valamikor később megtudjuk. De itt hadd hívjam fel arra a népbutításra a szíves figyelmét, amit az önök idős képviselőtársa, a nagytermészetű Kovács László sok évvel ez előtt elkövetett, aki, ugye, Brüsszel Casanovájaként vonult be majd Európa történelmébe. (Dr. Vadai Ágnes: Elnök úr!) Ugyanis ő annak idején folyamatosan azzal a hazugsággal tömte ennek az országnak és ennek a nemzetnek a fejét, mely szerint ez egy NATOak ció alatt egy amerikai, illetőleg amerikai részvételű magánakció volt. Egyfolytában arról hazudoztak, hogy Afganisztánban és főleg Irakban tömegpusztító fegyvereket rejtegetnek. Bebizonyosodott, hogy ebből egy szó sem volt igaz, semmilyen tömegpusztító feg yverrel nem rendelkezett egyik ország sem, tehát ilyen fegyverek nem voltak fellelhetőek sem Afganisztánban, sem Irakban. Annál gazdagabb volt viszont az a két ország természeti kincsekben, Afganisztán földgázban, illetőleg tudjuk, hogy az iraki homok alat t lapul legszerényebb becslések szerint is a világ kőolajkészletének legalább 11 százaléka. A legszerényebb becslések szerint évente 20 milliárd