Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 9 (44. szám) - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - HERMAN ISTVÁN ERVIN, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. DANCSÓ JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2076 rendelkezések, a bázeli III. rendelkezések viszont január 1jével l épnek hatályba, és ha már a módosítást beterjesztette a kormány - véleményem szerint nagyon helyesen , mivel azt is kötelezően be kell építeni a magyar jogrendszerbe, célszerű ezt egy füst alatt vagy egy kalap alatt megtenni, tehát ebben a szabályozásban célszerű azok elé is menni, amelyeket egyébként, mondjuk, tavasszal a Ház elé kellene hozni, és akkor szerencsésebb együtt kezelni ezeket a módosításokat. Nyilvánvalóan ezeket a javaslatokat részben a válság hatásai, részben pedig a válság előszelei okoztá k, hiszen mint mondottam, a Bázel II. rendelkezései már 2006ban manifesztálódtak, tehát akkor még nem beszélhettünk klasszikus válságjelenségekről, viszont látható volt akkor már, hogy nagyon sok olyan elemét, amelyet a hitelintézetek vonatkozásában figye lembe kell venni, újra kell szabályozni, újra kell gondolni, hiszen régen, viszonylag régen kerültek meghatározásra azok a szabályok. Mire gondolok én itt? Elsősorban a szavatolótőke újragondolására, hiszen a szavatolótőke az, amely elsősorban a bankok biz tonságát jelenti, fizetőképességét jelenti. Nem tévesztendő össze nyilván a likviditással, a mindenkori likviditással. Itt a szavatolótőkének egyfajta szolvenciát kell biztosítani. Tehát ennek az újragondolása: mik tekinthetők a szavatolótőke elemei közé; melyek azok, amelyek valóban odatartoznak; mikor nem lehet visszakövetelni, és hogyan válik valóban olyan tőkévé, tőkeelemmé, amely bármikor bevonható gyakorlatilag valamilyen jellegű rendezési folyamatba. Nagyon fontos dolog - és ez már bizonyos értelembe n a válság következményét is jelenti - a nagy kockázatra vonatkozó szabályozás újradefiniálása, hiszen látható az, hogy a nagy kockázatok szabályozása még egy régi, ’92ben meghonosodott szabályozás alapját követte, és gyakorlatilag a pénzintézeteknek kite ttsége a nagy kockázatok vonatkozásában jelentősen változott, és bizony, ha valaki ezeket a nagy kockázatokat nem kellő mértékben vette számításba, gyakorlatilag a könnyű profitszerzés irányából közelített hozzá, a kockázatok nem megfelelő számbavétele tör tént, akkor bizony igencsak el lehetett kalibrálni a pénzintézetek működését. És e tekintetben a nagy kockázatok valóban nagy kockázattá tudtak válni, és bizony, különösen az Amerikai Egyesült Államokban bekövetkezett bankcsődök egy jelentős része abból fa kadt, hogy túlságosan is kitettekké váltak egyegy ügyfélnek, egyegy adott esetben, mondjuk, másik pénzintézetnek; a limitek meghatározása során e tekintetben szerencsés és újra kell gondolni a nagy kockázat vállalásra vonatkozó szabályokat, lehetőségeket . Ráadásul az Európai Unió tagállamaiban jelentős különbségek vannak, voltak a nagy kockázat szabályozását tekintve, ezáltal jelentős versenykülönbségek és így hatékonyságbeli különbségek is kialakultak a különböző országok pénzpiacain, a pénzügyi közvetít őrendszerében. Ezért is szerencsés egységesíteni ezeket a szabályokat, hogy ilyen értelemben se legyen hatékonyabb vagy kevésbé hatékony pénzügyi közvetítőrendszere egyegy tagállamnak. Ami az örök témám, legalábbis az elmúlt években mindig szóba kellett h ozni az értékpapírosítás ügyét a pénzügyi törvények módosítása kapcsán, különösen a tőkepiaci törvény kapcsán, hogy hogyan és mi módon szabad követeléseket értékpapírosítani. Épp a világgazdasági válság mutatta meg ezt nagyon eklatánsan, hogy ha a követelé seket bizonyos szervezetek értékpapírba forgatták, és másodlagos piacra vezették be, kölcsönügyleteket, értékpapírkölcsönügyleteket hajtottak végre ezekkel a papírokkal, gyakorlatilag más országokba kerültek el ezek az értékpapírok. Gyakorlatilag az erede ti követelés vállalatai, személyei már nem is láthatóak ebből a kontextusból nézve, és bizony, így nagyon könnyen át lehet terjeszteni egyegy rossz hitelt vagy egyegy problémás ügyfélkört akár ezer, tízezer kilométerrel odébb is, és ott jelentkeznek olya n problémák, amit a kockázatkezelők nem is értettek, és nem is tudtak fölfogni, hogy hogyan keletkezhetett ez, holott, mondjuk, az amerikai jelzálogpiaci problémákat gyakorlatilag így lehetett exportálni akár európai pénzintézetek, nagyon nagy múltú pénzin tézetek vonatkozásában is. Hiszen ezek olyan pénzügyi instrumentumok voltak, olyan pénzügyi innovációk voltak, amelyek profittal kecsegtettek, ráadásul jelentős profittal, s e tekintetben a globalizált piac szabályrendszere nem kellőképpen figyelt ezekre a
