Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 2 (41. szám) - Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
1744 cége ktől, azt gondolom, ennek a megszüntetése, felszámolása támogatható, ugyanakkor ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, nem egy erre alkalmas eszközt választottak. Mi már júniusban beterjesztettük azt a törvénymódosítási javaslatunkat, ami alapvetően azt a problém át oldaná fel, hogy amikor munkajogi ügyekben tisztességtelen munkajogi megállapodásokat kötnek, egész egyszerűen visszaperelhetőek legyenek azok a pénzek, amelyek valójában nem szolgálnak más célt, mint hogy a közpénzekből egyszerűen erkölcstelen módon pr óbáljanak magánzsebekbe áramoltatni pénzeket. Arról van szó, hogy ez valóban egy megoldatlan probléma. Mi arra tettünk kísérletet júniusban, hogy egy törvénymódosítással - a munka törvénykönyve módosításával - a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag keretén belül erre találjunk megoldást. Jó lenne viszont nagyon élesen kettéválasztani azt a helyzetet, amikor egy köztulajdonban álló cég, egy költségvetési szerv munkáltatója diszkrecionális jogkörében erkölcstelen módon, adott esetben pontosan azért, hogy így m entsenek ki vagyonokat a köz vagyonából, juttat ki pénzeket a munkavállalójának, attól az esettől, amikor valaki egy törvényben, egy törvény ígéretében bízva - legyen az akár egy miniszter is - vesz fel adott esetben nagy értékű összegeket. Én a korábbi fe lszólalásomban nem véletlenül említettem azt, hogy jó volna elszakadni attól, hogy itt Szekeres Imre vagy mások mekkora végkielégítéseket vesznek fel, nemcsak azért, mert 2002ben hasonló jogszabályok alapján, az akkori értékviszonyoknak megfelelően önök k özül is jó néhányan felvettek ilyen nagyságú pénzeket, hanem azért is, mert az erkölcstelen törvényt, a rossz, erkölcstelen törvényt egy jogállamban világosan el kell tudnunk választani a rossz, erkölcstelen magánjogi megállapodásoktól, munkáltatói döntése ktől. Ha van egy rossz, erkölcstelen törvény, akkor azt hatályon kívül kell helyezni; ha vannak rossz, erkölcstelen munkáltatói döntések, magánjogi megállapodások, akkor azok esetében meg kell nyitni az utat, hogy bírói úton, peres úton az így kifizetett ö sszegeket vissza lehessen követelni. Azért nagyon fontos ez a cezúra, mert amennyiben egy olyan alkotmánymódosítás, illetve egy olyan törvénymódosítás lép hatályba, ami lehetővé teszi, hogy az éppen aktuális hatalomnak nem tetsző jogszabályok alapján kifiz etett pénzeket vissza lehessen követelni, akkor alapjaiban ássuk alá a jogbiztonságot. Tehát még egyszer: nem arról van szó, hogy itt bárki a korábbi kormány minisztereinek a pénzét féltené. Arról van szó, hogy ha akár a korábbi kormány miniszterei esetébe n is azt lehet mondani, hogy egy korábbi törvényi ígéretet nem írottnak kell tekinteni, és utólag vissza lehet követelni, ez egy nagyon súlyos precedens, ami azt jelenti, hogy ebben az országban bármikor bárki félhet, mert lehet, hogy az a törvényi ígéret, amiben bízva ő ma megkereshet x pénzt, azt holnap, mondjuk, egy következő kormányváltás, hatalomváltás után vissza lehet követelni. Na, ez az a pont, ahová nem szabad eljutni. Én ezért kérem önöket, hogy fontolják meg azt a módosító javaslatunkat, hogy cé lozzunk arra a körre, amire elsődlegesen önök is célozni szeretnének, és valóban akadályozzuk meg azt, hogy akár az MFBből, akár a MÁVtól, de akár a BKVtól tisztességtelen módon kiáramoltassanak vagyonokat, megcsapolják a köz vagyonát. Egy jogállamban a megfelelő út az, hogyha erre a polgári peres utat megnyitjuk, erre teszünk javaslatot. Azt kérném önöktől, hogy ezeket a magánjogi megállapodásokat, a tisztességtelenül kötött magánjogi megállapodásokat világosan határoljuk el attól, amikor valaki egy érv ényesen kihirdetett jogszabály ígéretében bízva jut vagyonokhoz. Ráadásul az a javaslat, az a felajánlás, amellyel az LMP már élt nyáron, még arra is megteremtené a lehetőséget, amire egyébként nem hat ki az önök törvényjavaslata, hogy 3 évre visszamenőleg ezeket a tisztességtelen módon juttatott jövedelmeket, akár a BKVsztoriban tisztességtelenül kifizetett jövedelmeket is vissza lehetne követelni. (23.40) Az önök törvénymódosítása egyfelől olyanoktól vesz el pénzt, akik egész egyszerűen egy törvényben bí znak, nemcsak volt miniszterek, hanem ahogyan az előző vitában már idéztük, adott esetben jóhiszemű egészségügyi alkalmazottak is, másik irányban viszont az önök törvényjavaslata túl szűk. Nagyon sokan, akik elhíresültek az elmúlt évek korrupciógyanús ügyl eteiben, különböző