Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 2 (41. szám) - Dr. Schiffer András (LMP) - a legfőbb ügyészhez - “Kiemelt kaszinóberuházások nyomában” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
1632 (15.20) A másik kérdésem pedig arra vonatkozik, hogy ebben a két ügyben az ügyészség vizsgáljae azt, hogy az eljáró hatóságok - egyébként különös tekintettel a környezetvédelmi hatóságokra - valóban mérlegelteke minden szempontot, illetve az ügy észség eljáre annak érdekében, hogy mind a két területen, tehát mind az Óbudaisziget esetében, mind pedig a Velenceitó környékén a két, botrányt kavart kaszinóprojekt tanulságai alapján egyáltalán ade intenciókat a közigazgatási hatóságoknak arra nézve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy az ilyen területekre milyen beruházásokra milyen feltételek mellett lehet egyáltalán engedélyeket kiadni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Megadom a szót a vál aszra Belovics Ervin legfőbbügyészhelyettes úrnak. Parancsoljon! DR. BELOVICS ERVIN , a legfőbb ügyész helyettese : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr két ügyet említett, ebből az egyik a Sukoró külterületét érintő telekcserékkel kapcsolatos. Ebben az ügyben 2009. április 6án került sor a nyomozás elrendelésére, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének a gyanúja miatt. A képviselő úr ezzel az üggyel kapcsolatban nyújtott be, terjesztett elő feljelentést egy más szempontrendszer alapján. Emlékeim szerint a képviselő úr a feljelentésében azt a kérdést feszegeti, hogy vajon a beruházást kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet körében a miniszterelnök elkövetet te hivatali visszaélést, mert képviselő úr okfejtése szerint megsértésre került a jogalkotásról szóló törvény, illetőleg az elektronikus információszabadságról szóló törvény. A képviselő úr feljelentésének a tartalmi elemzésére az alapügyben került sor. A z alapügy keretei között történik meg annak a vizsgálata is, hogy ezek a felvetések mennyiben megalapozottak, illetőleg hogy felvetike bűncselekmény elkövetésének a megalapozott gyanúját. A környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban arról tudom a képviselő urat tájékoztatni, hogy valamennyi büntetőügyben, ahol környezetvédelmi kérdések, környezetvédelmi problémák merülnek fel, a büntetőeljárás során a büntetőeljárásban eljáró ügyészek tájékoztatják a környezetvédelem területén működő ügyészeket, és nyilvánv alóan megtesznek mindent annak érdekében, hogy ha jogsértésre került sor, a megsértett jogrend helyreállítása is megvalósuljon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm. Egyrészt köszönöm szépen legfőbbügyészhelyettes úrnak a válaszát, sajnálom, hogy nem volt teljes, én az Álomszigetügy felől is érdeklődnék, tehát hogy a Hajógyá ri szigetre tervezett kiemelt kaszinóberuházás dolgában egyébként az ügyészség hol tart, indítotte egyáltalán vizsgálatot, akár büntetőeljárás vane folyamatban, illetve az általános felügyeleti jogkörét az ügyészség az eljárt közigazgatási hatóságok fele tt mennyiben gyakorolja. És én azért abban is szeretnék valami előremutató választ kapni a legfőbbügyészhelyettes úrtól, hogy a konkrét történetek, tehát a sukorói, illetve az Álomszigetügy kapcsán az ügyészség tervezie azt, hogy egyéb eszközökkel éle, amelyek lehetőséget biztosítanak a számára, amikor olyan jogszabályokat alkalmaznak, illetve olyan módon jár el a hatóság, hogy az alapvetően veszélyezteti a természetes környezetet, a jövő nemzedékek érdekeit, illetve tervezie azt a legfőbb ügyész úr (A z elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy egyébként jogszabályváltoztatási szándékkal lép föl a jogalkotók felé? Köszönöm szépen.