Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 27 (40. szám) - Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. KISS SÁNDOR (Jobbik):
1581 hozzáteszem, tehát a szocialistaszabad demokrata parlamenti többség által megválasztott ügyész állandóan kellemetlen helyzetben volt, mert nyilván nem adhatott folyamatban lévő ügyekről olyan felvilágosítá st, amit egyébként a szocialisták akkori nagyágyúi, Keller László, Szabó képviselő és még sokan mások megpróbáltak kicsikarni belőle. Biztos vagyok benne, hogy ha a parlament elfogadja ezt a nagyon rövid törvénymódosítást, azáltal hatékonyabb, gyorsabb les z az ügyészség munkája, illetőleg rendezettebbé válnak a viszonyok. Azt pedig, hogy a jelenlegi 6 évről 3 évvel megtoldjuk a javaslatban a legfőbb ügyész hivatali időtartamát, mint elhangzott az államtitkári indokolásban, expozéban is, egyértelműen igazítj uk a többi hatalmi ágnak az ehhez a 9 évhez tartozó időszakához, egységesítve. Azt gondolom, hogy ez megint csak az egységesebb jogalkalmazás irányába mutat. Azt, hogy bizonyos nagyon fontos közintézmények esetében adott esetben vannak olyan parlamenti pár tok, amelyek abban érdekeltek, hogy ha lejár ez az idő, és nincs meg az a hatalmi konstelláció, hogy oda ki tudjanak személyeket nevezni, és jobb az nekik, hogyha vezetés nélkül marad az adott szervezet, ezt el tudom fogadni, nyilván ennek is megvannak a p olitikai indokai. A Fidesz frakciója és a kormány is vélhetően azon az állásponton van - a Fideszfrakció egészen biztosan , hogy ezeket előzzük meg, ne legyen olyan fontos közintézmény, amely valamilyen okok miatt - mert éppen az adott politikai konstell áció a parlamentben, egyéb helyen nem áll rendelkezésre - vezetés nélkül maradjon. Én azt gondolom, hogy maguk azok az ellenzéki frakciók, amelyek itt 90 éves korig meg 80 éves korig tartó legfőbb ügyészi hivatalbetöltést vizionálnak, nem nagyon bíznak a s aját politikai sikereikben, hiszen ha ez meglenne, akkor tudhatnák, hogy ez megint csak egy nagy csacsiság volt. Én mindenesetre azt tudom mondani, hogy a Fideszfrakció nevében és jómagam is támogatjuk a törvényjavaslatot, az előterjesztést. Előremutató, az ügyészség munkáját és személyi konstellációit mindenképp stabilizálja, előbbre viszi, egyértelművé teszi a szabályokat, azaz segíti azt a nagyon felelősségteljes munkát, amit egyébként az országban az ügyészség és az ügyészséghez tartozó szakemberek vég eznek. Azt kívánom nekik, hogy minél eredményesebb bűnüldözési munkát tudjanak végezni. (Babák Mihály: Az ország érdekében.) Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most egy k étperces reagálási sorozat következik. Elsőként megadom a szót Kiss Sándornak, a Jobbik képviselőjének. DR. KISS SÁNDOR (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. 9 év bizony nagyon hosszú idő. Én nagy örömmel és tisztelettel hallgattam Répássy képviselőtársam e xpozéját, amelyben arról beszélt, hogy az ügyészséget, bíróságot ki kell vonnunk a politika hatóköréből, és ezt a nemzeti együttműködés rendszerének keretében meg lehet valósítani. (15.20) Kérdezem, milyen az az együttműködés, ahol vannak, mondjuk, négyenöten, és a legerősebb azt mondja, hogy így csináljuk, punktum, és azt mondja, hogy együttműködtünk. Tehát szerintem ez úgy lenne a legszerencsésebb, ha nem is ennek a törvénynek a keretében, de egy olyan alkotmánymódosítást nyújtanánk be vagy hoznánk össze , amelyik arról szólna, hogy négyötödös többséggel válassza meg a parlament a legfőbb ügyészt és a többi hasonló, 9 évre megválasztott közjogi méltóságot. Mert akkor valóban nemzeti együttműködésnek lehetne nevezni, és nem érhetné az a vád a Fideszt folyam atosan - mint amit eddig már több képviselőtársamtól hallottam , mert azt mondhatná, hogy kérem szépen, ezt négyötöddel hoztuk meg, ez egy elsöprő többség, és ez valóban nemzeti együttműködés. Ezt javasolnám önöknek, úgyhogy, ha megengedik, akkor akár tal án be is nyújtanánk egy alkotmánymódosítást - ha jól fogalmazok , amelyik azt írná elő, hogy négyötöddel válasszuk meg