Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 25 (38. szám) - A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár:
1357 térképet elkészítette, rendelkeznek már ilyen rendszerekkel, és nem kevés pénzbe került e zeknek a rendszereknek a kialakítása, a feltérképezés, az elektronikus rendszer kialakítása. Amikor a bizottsági vita volt, elhangzott, hogy volt olyan önkormányzat, amelyik 5, 8 vagy akár 10 millió forintot fordított a rendszer kiépítésére, a számítástech nikai háttér biztosítására, a megfelelő szakemberek foglalkoztatására. Azért adtunk be két képviselőtársammal olyan módosító javaslatot, ahol valamifajta kompenzációt javasolunk annak érdekében, hogy ahol már ilyen rendszer működik, és a kormány ott mégis meg akarja csinálni a maga rendszerét, akkor az az önkormányzat, ahol működik ilyen rendszer, ott legyen egy kompenzáció, hiszen ők már erre fordítottak pénzt, vagy ha esetleg az az önkormányzat, ahonnan adatot kérnek, információt kérnek a kormányzati rend szer kialakításához, akkor ezért kapjon valamilyen kompenzációt az az önkormányzat, amelyik az elmúlt években már ennek a rendszernek az építésére, kialakítására fordított pénzt. Mivel ezek igen komoly összeget tesznek ki egy kisebb önkormányzat esetében, az ő költségvetésükben ez meghatározó összeg lehet. Azt javasoljuk a módosító javaslatunkban, hogy a kormány kapjon arra felhatalmazást, hogy ennek a kompenzációnak a rendszerét dolgozza ki. Ezeknek az önkormányzatoknak ez nagy segítséget jelentene. Arra k érem államtitkár urat, hogy ezt gondolják végig, és fogadják el a módosító javaslatunkat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel további felszólalásra valóban senki nem jelentkezett, a rés zletes vita második szakaszát és a vita egészét lezárom. Megkérdezem Tállai András államtitkár urat, hogy kíváne a vitában elhangzottakra válaszolni. (Tállai András: Igen.) Igen. Államtitkár úr, öné a szó. TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár : Kö szönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm szépen, hogy ilyen késői órában két képviselő is elmondta véleményét a részletes vitában. Vágó Gábor úr felszólalását ismerem, hiszen majdnem szóról szóra ugyanazt mo ndta el, mint az általános vitában. Azt gondoltam, hogy a részletes vitára talán egy kicsit bővíti az érvrendszerét, és valójában az egész törvény értelmével is foglalkozik ebben a tekintetben. Nem a szociális törvény tárgyalása van folyamatban, hanem az é pített környezetnek, a közterületek fogalmának a meghatározása és szabályozásának a módja. Képviselő úr érezhetően nem érzi a szabályozás lényegét. Azt nem mondta el ugyan, de abban bizonyára egyetértünk, hogy a hajléktalanoknak nem az a megoldás, hogy a k özterületeken élnek, és ott maradnak. Tehát nem ez a megoldás, ebben egyetértünk, mert nem mondta el a felszólalásában. Az nagyon fontos dolog, hogy ebben máris egyetértünk. Úgy gondolom, hogy a hajléktalanok problémája valóban egy összetett kérdés, ö sszetett feladat, azonban azt is látni kell, hogy ez egy valóságos társadalmi probléma, különösen a fővárosban. Ha ezt a kérdést szeretnénk megoldani, akkor ez egy lépés, ez a törvénymódosítás egy lehetőség arra, hogy a kormány, a Fővárosi Önkormányzat vag y akár az érintett önkormányzatok ezt a kérdést valóban megoldják, és - ahogy ön is mondta - érdemben foglalkozzanak ezzel a mélyreható társadalmi problémával. A törvényjavaslat, a kezdeményezés a belügyminiszter részéről mindenképpen felhívja erre a gondr a, erre a mélységes problémára a figyelmet. Azt gondolom, hihetetlen eredmény az, hogy ennek következményeként a kormány is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és 1217. számú kormányhatározatában kimondta, hogy cselekvési tervet kell készíteni, és több miniszt ert jelölt meg felelősnek, hogy a hajléktalanproblémával foglalkozzon, és hogy az európai uniós források bevonásával is akár lakhatási lehetőségeket kell biztosítani a hajléktalanoknak.