Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 25 (38. szám) - A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1351 hogy a jó állam kifejezés a szakmában, a közigazgatási szakmában, az Európai Unió szakpolitikusai körében is ismert fogalom, és helyes célkitűzés, hogy azok at az értékeket, amelyeket úgymond a jó állam célkitűzése takar, a kormány magáénak tartja. Tehát, hogy minél magasabb színvonalú közszolgáltatáshoz jussanak az emberek, minél jobban kiszolgálja őket az államigazgatás, a jó állam felelősen, gondosan járjon el, ezzel a céllal egyet lehet érteni, de ezt az elnevezést, ezt a kifejezést széles körben Magyarországon még nem ismerik. Ezért azt gondolom, és ezért javasoltam a módosító indítványban, hogy a “jó állam kialakítása keretében” helyett a “demokratikus jo gállami működés biztosítása” legyen, ami ugyancsak fontos érték, és ugyancsak beletartozik a jó állam kifejezésbe. Talán világosabban kifejezi azt a szándékot, ami ezen kifejezés vagy definíció mögött van, és azt gondolom, ez több embernek ad tartalmi info rmációt, mint a jó állam. Egyébként, hogy ez mit takar, ezzel érdemes lenne - azt hiszem - talán a nyilvánosság előtt is többet foglalkozni. Mert, mondom még egyszer, önmagában azt a célkitűzést, amit államtitkár asszony a vitában is többször elmondott, ho gy milyen államigazgatást képzelnek el, ezt önmagában, azt hiszem, kell és lehet támogatni, ezzel nincs problémám. Ezt egy érthetőbb definíciónak tartom, ezért javasolom, hogy a képviselőtársaim ezt fontolják meg. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Latorcai János ) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most megadom a szót Szabó Erika államtitkár asszonynak. (Jelzésre:) Vagy csak a végén? DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Igen, a végén. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Jó, köszönö m szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita harmadik szakaszát, és ezzel a vita egészét lezárom. Most akkor nem kérdezem, hanem rögtön megadom a szót Szabó Erika államtitkár asszonynak, hogy válaszolni tudj on az elhangzottakra. Államtitkár asszony, parancsoljon! DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abból, hogy ehhez a nagyon komoly, a közigazgatás területi szintjének történelmi léptékű átalakítását célzó törvényjavaslathoz viszonylag kevés módosító indítvány érkezett, és a részletes vita is viszonylag rövidre sikerült, azt a következtetést vonom le, hogy a kormánynak azt a többség által támogatott, elfogadott célját, hogy átlátha tó, hatékony, egyszerű és az állampolgárok szempontjából ügyfélbarát ügyintézést, ügyfélszolgálatot, egyáltalán az állampolgárok szolgálatát lássuk el, ezt a célt mindenki megértette és elfogadta. A módosító indítványok közül, amit a képviselők most fontos nak tartottak megvédeni, egyrészt a kormánymegbízott politikusi szerepe, és hogy országgyűlési képviselő lehete vagy sem, erről a kérdésről már az általános vita kapcsán beszéltünk. Igen, a kormány meghosszabbított keze területi szinten a kormánymegbízott , hogy területi szinten is végrehajtásra kerüljenek azok a célkitűzések, amelyek kormányzati szinten megszületnek. Ez az egyik válasz. A másik válasz pedig az, hogy a hivatalnokokat számos alkalommal arra kényszerítették az előző kormányzati időszakban, ho gy politikai döntéseket hozzanak. A kormánymegbízott nagyon sok területi szerv fölött fog koordinálni a munkájával. Eleve az integráció során több mint tíz dekoncentrált szerv kerül be a kormányhivatalba, tehát ezek munkáját is közvetlenül irányítja, és ny ilván az ilyen munka magával hozza azt is, hogy politikai döntéseket hozzon. De látom, hogy olyan nagyon mélyen nem érdekli Lamperth Mónikát ez a kérdés, hiszen folyamatosan beszélget,