Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 25 (38. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Latorcai János):
1334 Az ajánlás 8. pontjában Szil ágyi Péter és Schiffer András javaslatáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak az összes képviselő kétharmadával! (Szavazás.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés a módosító javaslatot 9 igen szavazattal, 290 plusz 1, azaz 291 nem e llenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. Az ajánlás 4. pontjában Lamperth Mónika és Bárándy Gergely a törvényjavaslat 1. §ának kiegészítését javasolják. Ebben a jogszabály kihirdetésével és visszaható hatályával kapcsolatos új szabályokat terjesztene k elő. Ez magában foglalja az ajánlás 6. pontjában szereplő indítványt is. Először az ajánlás 4. pontjáról határozunk. Az MSZP kérésére szavazunk, az összes képviselő kétharmadával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 11 igen szavazattal, 289 plusz 1, azaz 290 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. Az ajánlás 6. pontjában Schiffer András javaslata következik. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak az összes képviselő kétharmadával! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 49 igen szavazattal, 245 plusz 1, azaz 246 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. Az ajánlás 7. pontjában Szilágyi Péter és Schiffer András a törvényjavaslat 1. §ában a z alkotmány 7/A. §át az előzetes társadalmi egyeztetési kötelezettséggel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak az összes képviselő kétharmadával! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 50 igen sz avazattal, 248 plusz 1, azaz 249 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elutasította. Az ajánlás 10. és az azzal összefüggő 14. és 16. pontokban Lamperth Mónika és Bárándy Gergely a törvényjavaslat 3. és 7. §ának az elhagyását, valamint a 9. § módosítás át javasolják. Ezek az interpellációs kötelezettséggel és a legfőbb ügyész választásával kapcsolatos szabályokat tartalmazzák. A javaslat magában foglalja az ajánlás 9. pontját is. Először az ajánlás 10., 14., 16. pontjairól határozunk. A javaslatsor 10. é s 14. pontjaiban foglalt elemek elfogadásához egyszerű többség is elegendő, ezért két részletben határozunk. Először a 16. pontot teszem fel szavazásra, amelyben a hatálybalépés módosítása található. Az MSZP kérésére szavazunk az összes képviselő kétharmad ával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen szavazattal, 288 plusz 1, azaz 289 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította. Arra figyelemmel, hogy a minősített többséget igénylő javaslatot az Országgyűlés nem fogadta el, a módosítási sor további elemeiről már nem kell határoznunk. Az ajánlás 9. pontjában Schiffer András, Dorosz Dávid és Szilágyi Péter a törvényjavaslat 3. és 7. §ának elhagyását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kére m, hogy az egyszerű többség szabályai szerint szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 245 plusz 1, azaz 246 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. Az ajánlás 12. pontjában Szil ágyi Péter és Schiffer András a törvényjavaslat 5. § (2) bekezdésében az alkotmány 35. § (2) bekezdésének módosításával a kormány rendeletalkotási jogát halaszthatatlan esetben a miniszterelnökre ruházza át. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak az összes képviselő kétharmadával! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen szavazattal, 288 plusz 1, azaz 289 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. Az ajánlás 13. pontjában Szilágyi Péter és Schiffer And rás a törvényjavaslat 6. §ában az alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében az önkormányzati rendeletalkotási jog módosítását