Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 21 (16. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2010. június 8-ai ülésnapján elfogadott, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény záróvitája és zárószavazása - SZILÁGYI PÉTER (LMP):
86 elfogadott, de ki nem hirdetett törvény tárgyalása során a záróvita és a zárószavazás szabályait kell alkalmazni. A köztársasági elnök úr átiratát kiadtam a kijelölt foglalkoztatási bizottságnak, az alkotmányügyi bizottságot pedig a zárószavazás szabályainak megfelelően a módosító javaslatok megtárgyalására is felkértem. A köztársasági elnök átirata és a visszaküldött törvény T/45/28. sz ámon került kiosztásra. Az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, amelyeket az alkotmányügyi bizottság megtárgyalt, és ezekről ajánlást készített. Ezt T/45/31. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a záró vitában a benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Ez látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a záróvita szerke zetére tett javaslatomat elfogadta. Megnyitom a záróvitát. Megkérdezem, hogy a törvényjavaslat előterjesztői közül kíváne valaki élni a 10 perces felszólalás lehetőségével. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizo ttsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti időkeretekben. Kérdezem, az alkotmányügyi bizottság kíváne előterjesztőt állítani. (Senki sem jelentkezik.) A foglalkoztatási bizottság? (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem láto k. (18.50) Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek 15 perces időkeretben. Kérdezem, hogy kíváne valaki élni ezzel a lehetőséggel. Előre bejelentett felszólalónk Szilágyi Péter, az LMP képviselő je, neki adom meg a szót, mint említettem, 15 perces időkeretben. Képviselő úr! SZILÁGYI PÉTER (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogom kihasználni a 15 percet. A törvényjavaslat általános és részletes vitájában már elmondtuk azokat az érveket, amelyek alapján nem tudjuk támogatni a törvény elfogadását. A most tárgyalt átiratban nagyrészt visszaköszönnek azok az érvek, amelyeket mi is felhoztunk, és önök, tisztelt képviselőtársaim, érdemi ellenérvek nélkül lesöpörtek. A köztársasági elnök úr levelében ré szletesen, jogi érvekkel alaposan alátámasztva, logikus érveléssel vezette le, hogy az indokolás nélküli felmondás lehetősége miért sérti az EU alapelveit, miért sérti a kormánytisztviselők emberi méltósághoz való jogát, miért diszkriminatív, miért nem áll ja meg a helyét az az érv, hogy aszimmetria van a munkáltatói és munkavállalói jogokban, illetve az, hogy a törvény elfogadása miként faraghat engedelmes mamelukokat a szakértő, autonóm gondolkodású köztisztviselőkből. Hasonlóan a köztársasági elnök úrhoz, mi is hivatkoztunk az Unió alapjogi chartájának 30. cikkére mind a törvény vitájában, mind pedig módosító indítványainkban. A részletes vitában Répássy képviselőtársam arra hivatkozott, hogy az ő értelmezésük szerint a közszolgálati jogviszonyra nem alkal mazhatóak az EUs jogszabályok előírásai, mert az nemzeti hatáskörben marad. Remélem, hogy az átiratban leírt érveléssel egyetértenek, és belátják, hogy mint az uniós jog által kötelezett tagállamnak, Magyarországnak is tiszteletben kell tartania azokat a kötelezettségeket, amelyeket EUs tagságunkkal magunkra nézve kötelezőnek ismertünk el. Tisztelt Miniszter Úr! Önök - személy szerint ön is - előszeretettel hivatkozott arra, hogy a bírói gyakorlatból kiolvashatóan nem lehet elbocsátani a köztisztviselőket , ezért szükséges az indokolási kötelezettség likvidálása. Megmondom önöknek őszintén, ez az érv számomra az elmúlt hetek történései során nyert értelmet. Önök nem bíbelődnek holmi egyeztetéssel vagy azzal, hogy a jogalkotó eredeti célját segítendő módosít sák a törvényeket.