Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 6 (22. szám) - Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István):
711 fél nem egyenlő projektekkel tud vagy tudhatna jelentkezni erre az uniós pénzre. Ezért ezekre az utakra célszerű is, de egyébként egyetlen lehetséges megoldás egy hazai költségvetési alapú támogatási konstrukció, ami azonban a mindenkori hazai költségvetés függvénye. Meg kell azt is azonban jegyezni, hogy a térség nem marad projekt nél kül. Amennyiben a nyugatdunántúli regionális operatív program kereteiből az illetékes fejlesztési tanács átirányít forrásokat az ön által is szorgalmazott beruházásokra vagy azok előkészítésére, azt a Fejlesztési Minisztérium természetesen támogatni fogja . A MagyarországAusztria határon átnyúló együttműködési program részeként pedig az úgynevezett FertőHanság mobil projekt keretében a Fertő tó keleti oldalán valósul meg osztrák vasúti és osztrákmagyar kerékpárútberuházás. Ennek keretében kerékpárút épü l Kapuvártól északra, pihenőkkel és egy híddal együtt. Hasonló közös együttműködés, az úgynevezett Ökoveloprogram célja, amely a határtérségben kiépített osztrák kerékpárútrendszer határon átnyúló kapcsolódásának az elősegítése. Ennek részeként került fej lesztésre például a Mörbisch am SeeFertőrákos kerékpárút. Ez a kitáblázás javítását, kiegészítését, kiegészítő, átfogó, turisztikai, irányító, tájékoztató rendszert tartalmaz. Ami a FertőrákosBalf közötti kerékpáros közlekedést illeti, e szakasz nem tart ozik az országos hálózathoz, így megvalósítása regionális fejlesztésként jöhet szóba. A két település között jelenleg a biciklisek a csekély forgalmú, 8526. jelű összekötő úton közlekedhetnek, amely egyébként kerékpáros útvonalként is szerepel. A gépjárműf orgalom nagyságából adódóan az útügyi műszaki előírás nem kötelez önálló kerékpáros létesítmény megvalósítására, így ezen feltételek alapján kerékpáros út létesítésére támogatást nem tudunk biztosítani. Ezért ilyen szándék esetén ez a feladat az önkormányz atokra vár. Ami a Fertő tavi kerékpárutak fenntartását illeti: a Fertő tavat megkerülő kerékpárút hazai szakaszára jelentős kapacitáshiány és a leromlott állapot a jellemző, felújítása, bővítése szükséges. A fenntartás a kerékpárutak tulajdonosainak, adott esetben az önkormányzatok kötelessége, erre azonban, tudjuk, hogy nincs forrás. Az országos probléma megoldására a fejlesztési tárca már kidolgoztatott egy támogatási modellt, amit mindenképpen szükséges gyakorlattá tenni. Ennek bevezetéséhez azonban még egy kis idő kell, amelyhez a helyi lakosoktól és a kirándulóktól szíves türelmet kérünk. Ami a fertődi kastély elérését illeti: a Fertődországhatár összekötő út négy éve került felújításra. A FertődFertőújlak bekötő út felújítását tervezzük, ennek azonba n az anyagi fedezetét még keressük. Az út állapota, azt kell mondanom, hogy nem rosszabb a magyar utak átlagánál. Tudom, hogy ezzel sokat nem mondtam. A SopronFertőd összekötő út legrosszabb szakaszának felújítása azonban már megkezdődött, a 4,6, és a 6,4 kilométerszelvények között. Ebből még mintegy százkétszáz méter van még hátra, reméljük, hogy az elkövetkezendő nagyon rövid időn belül befejeződik. Jelenleg itt tartunk a Fertő tó és környékén. Köszönöm, hogy megtisztelt kérdésével és figyelmével. Köszö nöm. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvé nyek megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Jakab István) :