Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 5 (21. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
564 alkotmánybírót válasszon. Ez tárgyi tévedés! Nagyon szellemes volt a hozzászólás, csak éppen semmi köze a történésekhez. Bárándy Gergely legutolsó felszólalásához viszont a következőt szeretném mondani: kétségtelen, hogy ebben az esetben a kormánypártok élnek a kétharmados lehetőségükkel, de azt egyenes úton és nyíltan teszik. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban már felmerült és egyszer elhangzott itt a Házban: a szocialisták odáig elmentek, hogy egyezséget kötöttek a jelölésben, a választásnál pedig az egyezséget megszegték. Azt hiszem, ezt a becstelen módot jobb elhallgatni, és úgy gondolom, hogy ilyen múlttal nem érdemes hozzászólni. (Dr. Bárándy Gergely: Akkor legalább lehetett jelölni.) Most már legalább nem lehet jelölni. Kétségtelen! (Derü ltség az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Visszatérünk az előre bejelentkezett felszólalók felszólalásához. Schiffer András képviselő úrnak adom meg a szót az LMP képviselőcsoportjából. Képviselő úr, parancsoljon! DR. SCHIFFER A NDRÁS (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a konkrét határozati javaslatra rátérnék, emlékeztetnék arra - elsősorban Rubovszky képviselő urat , miniszterelnök úr nemrégiben az egyik szózata után elmondta egy hozzászólásában, ho gy együttműködést kér többek között a cinizmus elleni küzdelemben is. Amikor önök azt gondolják, hogy itt többpárti egyetértés lesz, mert a Fidesz együttműködik a KDNPvel, amikor kedves Rubovszky képviselő úr, ön azt mondja, hogy a társadalmi egyeztetésne k vége volt 2010. április 11én, akkor nagy tisztelettel megkérdezem, nem éppen egy cinikus magatartással állunke szemben. Ez a határozati javaslat valójában kötve van ahhoz a törvénymódosítási csomaghoz, amely a múlt héten megszületett. Viszont itt is le nne lehetőség arra, ha önök komolyan vennék a nemzeti együttműködést - és ez nem puszta szólam lenne, nem a FideszKDNP pártszövetségen belüli együttműködést takarná , hogy kísérletet tegyenek arra, ha már nem paritásos ez a jelölőbizottság, akkor ezen be lül egy olyan megállapodás kerekedjen ki, amelyik valóban alkalmas arra, hogy ne egyetlen pártszövetség hívei kerüljenek be az Alkotmánybíróságba. Mielőtt erre konkrétan rátérnék, jó lenne feleleveníteni azt, hogy egyáltalán mi végre van szükség egy függet len intézményre. Önök arra is nagy kedvvel hivatkoztak az elmúlt napokbanhetekben, hogy az önök több mint kétharmados többségében a népakarat, az igazság és hasonló magasztos dolgok mutatkoznak meg. Én viszont önökkel szemben úgy gondolom, hogy egy totáli s rendszert, egy pártállami rendszert az különböztet meg egy demokratikus jogállamtól, hogy egy demokratikus jogállamban nemcsak kétharmados többséget, hanem százszázalékos többséget is lehet szerezni, de a kettő között az a különbség, hogy egy demokratiku s jogállamban, még ha 90 vagy 100 százalékot is szerez egy pártszövetség, akkor sincs korlátlan hatalma. A hatalmát akkor is korlátozzák különböző jogelvek, különböző független intézmények, különböző eljárási garanciák. Önök viszont az éppen hogy kétharmad os többségükkel ezeknek a fékeknek, garanciáknak a félretételére esküdtek fel, ha jól olvasom az önök javaslatait. Tudniillik egy alkotmánybíróságnak mindig annyira intaktnak kell lennie, hogy ellent tudjon állni az éppen aktuális parlamenti többség akarat ának. Az a megoldás, ami eddig hatályban volt, valóban szerencsétlen dolgokhoz vezetett, egyszerűen azért, mert az eddigi alkotmányos szabályt sem önök, sem a korábbi kormányoldal nem rendeltetésszerűen használta. Az, hogy paritásos bizottság van, illetve már nincs, de az, hogy a pártok megegyezésre vannak kényszerítve - tényleg nagyon kérem Rubovszky képviselő urat, ne játsszunk azzal, hogy ha éppen olyan kedvük van, akkor önök az egyetlen pártszövetség, amelyben az igazság megmutatkozik, ha pedig arról va n szó, eljátsszák azt, hogy két különálló pártról van szó , nem erről van szó. Mert ez a pártszövetség egy listán nyerte el a megfelelő választói támogatást, közös jelöltekkel - nos, annak, hogy megegyezésre vannak kényszerítve, az az előnye, hogy ha - sz emben az elmúlt húsz év gyakorlatával - valóban nem pártkatonákat keresünk, hanem megfelelő