Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 28 (18. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
228 teremtésének, az egészségügy megmentésének, a szociális biztonság helyreállításának. A magyarok azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy közös erőfeszítéssel állítsák helyre a rendet és a közbiztonságot, azt várják, hogy ne kelljen félniük sem nappal, sem éjszaka, sem vidéken, sem városban, sem közterületeken, sem az otthonukban. Az emberek azt is elvárják, hogy senkine k se legyen lehetősége arra, hogy kivonja magát a törvények, a felelősségre vonás alól. Ezek jogos elvárások, amelyeknek megfelelni kötelességünk. A kormány elkötelezte magát arra, hogy minden nehézség közepette érvényt szerez a választók akaratának, vagyi s kiszámítható, biztonságos életet teremt az országban.” Mit is ígértünk, tisztelt Országgyűlés, tisztelt frakcióvezetőhelyettes úr, hogy milyen intézkedéseket teszünk, milyen eszközöket veszünk igénybe ennek a nagyon fontos nemzeti ü gynek a megvalósítása érdekében? Azt mondtuk, hogy megerősítjük a rendőrséget, 3500 új rendőrt fogunk szolgálatba állítani. Azt is ígértük, hogy minden településen lesz rendőr. Azt is ígértük, hogy az országnak azokon a pontjain, ahol ma még reménytelen, h elyreállítjuk a közbiztonságot. És valóban úgy, ahogy tisztelt frakcióvezetőhelyettes úr mondta, az új kormány hivatalba lépésének másnapján már az ország bűnügyileg leginkább fertőzött területein - például BorsodAbaújZemplén megyében , valamennyi tele pülésen és valamennyi kistelepülésen lett rendőr. Engedjék meg, hogy idézzem Sajóbábony település vezetőinek megkeresését, amelyet még az előző ciklusban az Országgyűlés elnökéhez címeztek, amelyben azt kérték, hogy a kormány állítsa helyre a közbiztonságo t a településen, hiszen tarthatatlan, tűrhetetlen állapotok vannak. Kérték a büntetések szigorítását, sőt, tisztelt Országgyűlés, még a halálbüntetés visszaállítását is kérték a sajóbábonyi polgárok, élükön a polgármesterrel. Ennyire elkeseredett volt a he lyzet, tisztelt Országgyűlés, BorsodAbaújZemplén megyében. És valóban úgy, ahogy frakcióvezetőhelyettes úr mondta, változás történt, a kormány döntései, a belügyminiszter úr döntései következtében azt érezték az emberek, hogy a kormány visszatért az őrh elyére. A korábbi helyzet - amikor a korábbi BajnaiGyurcsánykormány elhagyta az őrhelyét - megváltozott, és valóban, a kistelepülések több mint kétharmadán nem történt bűncselekmény. Itt az elrettentés volt a cél. Az volt a cél, hogy azt üzenjük a bűnöző knek, hogy vége a bűnözők jó világának. A bűnözőknek és a bűnözésnek hadat üzent ez a kormány. És ezt az erőfeszítést folytatjuk, amit nem csak BorsodAbaújZemplén megyében és nem csak a készenléti rendőrség erőinek az igénybevételével tettünk meg. És eng edjenek meg egy gondolatmenetet a tekintetben, hogy sokan kifogásolják, különösen a szocialista képviselők, hogy miért a készenléti rendőrséget vesszük igénybe. Tisztelt Országgyűlés! Azért, mert a készenléti rendőrséget ezért hozta létre ezt az ország, ez ért fizeti, ezért tartja fenn, ezért finanszírozza, hogy ilyen esetekben lépjenek, megvédjék azokat a kistelepüléseket, azokat az embereket, akik veszélyben vannak. De még egyszer mondom: SzabolcsSzatmárBereg megyében, HajdúBihar megyében, Nógrád megyéb en, de Baranya megyében is fokozott rendőri tevékenység volt, és ezt a tevékenységet kiterjesztjük az ország valamennyi településére, és ezt a tevékenységet fenn fogjuk tartani, mert - ezt is szeretném elmondani - a bűnözés elleni küzdelem, a közbiztonságé rt való küzdelem nem kampányfeladat, hanem folytonos napi küzdelmet jelent, napi erőfeszítést vár el a kormánytól, a rendőrségtől, és mi e tekintetben elszántak vagyunk. Mi a vállalt kötelezettségeinket teljesíteni fogjuk, és fenn fogjuk tartani a rendet. S ahogy frakcióvezetőhelyettes úr elmondta, e tekintetben nemcsak a rendőrség létszámát fogjuk megerősíteni, hanem a törvényhozás elé terjesztjük a szabálysértési kódexet, amely a vagyon elleni szabálysértések elkövetőinél lehetővé teszi az elzárás büntet és kiszabását. Itt a rendőrhatóság, a rendőrség jár el a tekintetben, hogy felderíti a tényállást, a bizonyítékokat rendelkezésre bocsátja, és a bíróság fog dönteni. Lehetővé tesszük, ha a parlament elfogadja - s kérem a tisztelt Házat, hogy ezt támogassa , hogy bírósági titkár hozhassa meg ezeket a döntéseket ezekben a szabálysértési