Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 19 (26. szám) - Dr. Apáti István (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Halálra ítélt települések, avagy a magyar élet pusztításának sajátos formája?” címmel - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
1348 Kérem szépen, ezek után önöknek nincs jogalapjuk sem visszamutogatni, sem pedig kritizálni. (Felzúdulás, közbeszólás ok a kormánypárti padsorokban.) Köszönöm. Válaszát nem fogadom el, államtitkár úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : Köszönöm. Tekintettel arra, hogy a képviselő úr a választ nem fogadta el, megkérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 207 igen szavazattal, 57 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta. Dr. Apáti Istvá n (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Halálra ítélt települések, avagy a magyar élet pusztításának sajátos formája?” címmel ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : Tisztelt Országgyűlés! Apáti István úr, a Jobbik képviselője, interpellációt nyú jtott be a vidékfejlesztési miniszterhez: “Halálra ítélt települések, avagy a magyar élet pusztításának sajátos formája?” címmel. Apáti István képviselő urat illeti a szó. DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az első Orbánkormány által meghirdetett Vásárhelyitervnek szerves részét képezte a SzamosKraszna közi árapasztó tározó megépítése. Az eredeti, valamennyi érintett település által támogatott terv szerint a tározó mellett az összes szükséges kiegészítő infrastru kturális beruházás is megvalósult volna. A gazdáknak 150 ezer forint/hektár kártalanítást, valamint kiszámítható jogi szabályozást ígértek. Ezt követően hosszú évekig nem történt semmi, majd a kormányzat a tározó ügyét 2008tól erőből próbálta kimozdítani a holtpontról. Ekkorra már világosan látszott, hogy a kiegészítő infrastruktúra kiépítésére vonatkozó elképzelések teljesen elfogytak, a települések valamifajta privilegizált helyzetből pályázhatnának a kiegészítő infrastruktúra kiépítésére, de ez lehetetl en, hiszen az 5 százalékos önerőt sem tudják biztosítani ehhez. Ettől is sokkal súlyosabb azonban a települések lakóinak kiszolgáltatott helyzete. Az emberek joggal érzik úgy, hogy róluk nélkülük döntenek. És itt nem szamosszegi, szamoskéri vagy kocsordi g azdák magánügyéről beszélünk, hanem valamennyi itt élő honfitársunkról. A legsúlyosabb helyzet Szamosszegen alakult ki, ugyanis ha a tározót valaha aktiválni kell, akkor a talajvízszint emelkedése miatt olyan helyzet áll elő, hogy a víz nemcsak a szamossze gi földeket, hanem a lakóépületeket is elönti és tönkreteszi. A gazdák továbbá a mai napig nem kaptak megfelelő garanciákat arra, hogy milyen növényi kultúrákkal milyen korlátozások mellett foglalkozhatnak, milyen vegyszereket alkalmazhatnak, mi lesz a sor suk, ha nem termelhetnek, miből éljenek meg. A pályázat Brüsszelhez való benyújtása már eleve hazugságban fogant. Suchman Tamás 2008 júliusában Mátészalkán kijelentette, hogy mivel nem százszázalékos a települések támogatása, ezért nem kerül sor a pályázat benyújtására. Majd 2009 áprilisában Győrtelken azzal kellett szembesülnünk, hogy Kóthay államtitkár úr és társai közölték, hogy nem szükséges a teljes, elegendő a többségi támogatás, és a pályázatot hónapokkal korábban már benyújtották. Ezt követően a gaz dák jogi képviselő útján folytatták reménytelen küzdelmüket, aki azonban mindenhol falakba ütközött. E tárgyban Kocsord 2008. június 26án és október 30án, Szamosszeg pedig 2008. április 5én hozott határozatokat. A két település tiltakozása között annyi a különbség, hogy Kocsord meghatározott feltételek teljesülése esetén hajlandó újratárgyalni, Szamosszeg viszont semmilyen
