Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 13 (25. szám) - Az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1218 szerintünk - nem feltétlenül ahelyett, amit önök javasolnak, de mindenképpen amellet t - még milyen eszközei és milyen tartalma van a nemzeti összetartozásnak. Ami nehéz és kényes, azt tanítani kell az iskolában, egyetértek. Tanítani, minden érzelmi és oktatási eszközzel szolgálni az összetartozás tudatát a határon túli nemzetrészekkel, és néha még nehezebb sugallni, tanítani, átéreztetni az összetartozás tudatát abban, hogy gazdag gyerek ne akarjon elülni a szegény gyerek mellől. Ez is a nemzeti összetartozáshoz tartozik. És az is, hogy a rózsadombi iskolának testvérkapcsolata legyen, igen , a határon túli iskolával is, de esetleg egy szabolcsival is. A nemzeti összetartozás határon kívül és belül is kötelező. Megértés nélkül, nézeteink és helyzetünk különbségének megértése nélkül a dolog nem fog menni, a dolog álságos és féloldalas lesz. Me rt könnyű a dolgot kipipálni; rosszabb korszakokból ismeretes, hogy művészek alkotóházaiban felírták: írók, alkossatok remekműveket! Nem alkottak remekműveket. És még csak nem is tanultak jobban a diákok, amikor még az én gyerekkoromban ki volt írva, hogy tanulni, tanulni, tanulni. Ettől még kellenek az okító tartalmak a nemzeti összetartozásról, de éppen ezért, hogy ne csak kipipálás legyen, meg kell néznünk, hogyan kell teljesebben és valódi módon, nem látványpolitikával szolgálni a nemzeti összetartozást . Két rossz következtetést lehet egy ilyen fontos és kényes kötelék ügyében levonni. Az egyik az, és nem állítom, hogy nem hajlott rá ez az ország, nem állítom, hogy olykor a magyar baloldal nem esett abba a hibába, hogy nem kell erről beszélni; nem kell e rről beszélni, mert vagy kényes, vagy természetes, vagy túlhajtásai vannak. Ez is hiba. De nagyon nagy hiba az is, ha látványokkal, méghozzá féloldalas látványokkal pipáljuk ki. Attól tartunk, most ez történik. Révész Máriusz képviselő úr mondta példaként, és én mindmáig nem értem, hogy miért olyan szörnyű hazafiatlanság azt mondani, hogy ha támogatjuk a kolozsvári kirándulást, támogassuk az egrit is. Nem értem! Miért olyan szörnyű hazafiatlanság azt mondani, hogy támogassuk a szatmárcsekei kirándulást Kölc sey szülőhelyére, éppúgy, mint a szklabonyait Mikszáth szülőhelyére vagy az érmindszentit Ady szülőhelyére. Hol itt a baj? Nem arról van itt szó véletlenül, hogy gyanakszunk egymásra, és ha én azt mondom, hogy Szatmárcseke, önök azt hiszik, hogy nem akarom Érmindszentet? De hát ez butaság! Bocsánat a kifejezésért, senkit nem akartam megsérteni. Ez éppen a nemzeti összetartozás fogalmának politikai kisajátítása és ezzel megtagadása. Ezt nem szeretnénk! Akkor miért ne lehetne befogadni ezeket a módosító javas latainkat, amelyek a nemzeti összetartozás jelképeit és eszközeit a határon belül is keresik? Igen, tudom, vannak, akik a pénzért aggódnak. A költségvetési bizottságban ez egyébként nem szégyen, hanem kötelező. Én nem a pénzért aggódom. Lehet valóban úgy i s, hogy először viszonylag kis pályázati kereteket hirdetni, majd később normatívvá tenni, különösen akkor, ha valóban a rászorult gyerekek vagy rászorult térségek iskoláit akarjuk támogatni. Mert derék dolog, hogy Pokorni Zoltán képviselő úr polgármesterk ént támogatja ezeket a kirándulásokat, jó dolog; annak idején az én gyerekem is ment a XI. kerületből Erdélybe tanulmányi kirándulásra, és életre szóló élmény volt. De lehet, hogy nem őt kell majd elsősorban vagy azt a kerületet támogatni, hanem inkább a h átrányos helyzetű régiók iskoláit. Ameddig kevés a pénz - és amikor sok, akkor lehet többet is. De ugyanabból a pénzből kell hogy jusson a határon belüli nemzeti összetartozás és a nemzeti emlékhelyek felkeresésére. Ne mondjuk azt, hogy az egyik drága, a m ásik olcsó. Nem akarok itt most nagyon pénzről beszélni, mert valóban nem pénzügyi természetű a javaslat, de épp akkora teher egy békési faluból eljutni, mondjuk, Sopron csodálatos városába, mint például Budapestről a Felvidékre. Én sem a húsz kilométeres utakat akarom támogatni, de miért ne lehetne elismerni, hogy a magyar nemzetnek rengeteg történelmi teljesítménye van sajnos határon kívül, és rengeteg van határon belül is. Még egyszer mondom: aki az egyszerűbb utat választja, az a látványosabb utat válas ztja, az csak a kabáton kívül viseli a kokárdát, és nem közelebb a szívhez; aki közelebb a szívhez, annak ugyanolyan fontos a határon túli magyar, mint az itt élő magyar is.
