Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Jakab István): - CSAMPA ZSOLT (Fidesz):
1137 hal lgatók számára írna elő egy olyan kötelezettséget, amelyet, azt gondolom, hogy egyébként későbbi katonai pályafutásuk során is tudnak alkalmazni. Mile képviselő úrnak szeretném mondani, hogy még csak meg sem fordult a fejemben, hogy ő a hallgatókra gondoln a. Ugyanakkor a gyakorlati problémák és a szabályozási igények, amelyek itt megjelennek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a törvénymódosítási javaslatban, azok semmiképpen sem azokra a problémákra utalnak, amelyeket ön mondott. K öszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Simicskó István államtitkár úrnak normál időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériu mi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott itt az elmúlt percekben. Jogos az igény arra, hogy a nemzetvédelmi egyetemről is beszéljünk általánosságban és a jövőjét ille tően, de most ez az előterjesztés nem feltétlenül ezt tartalmazza. Tehát ennek a célja nem más, mint a természeti katasztrófák elhárításában való aktív részvétel és segítségnyújtás kiteljesítése, a felkészülés hatékonyságának a növelése. Ezért mind az egye tem hallgatói állományának, mind pedig a Rendőrtiszti Főiskolának, az ott tanuló diákjainak a lehetőséget megadni arra, hogy részt vehessenek a mentési és a megelőzési munkálatokban, valamint a helyreállításban. Tehát mi nyitottak vagyunk az előtt, hogy be széljünk az egyetem jövőjéről, de ez ma itt nincsen napirenden, általánosságban legalábbis. Nincsen napirenden a tartalékos haderőnek és az önkéntes tartalékos rendszernek a kiépítése sem. Én örülök annak, hogy erről beszélhetünk még ilyen késő esti órában is, nagyon fontos, és örülök annak, hogy szinte valamennyi hozzászóló a támogatásáról biztosította az önkéntes tartalékos rendszer kialakításának a kérdéskörét is, és átérzi a tartalékos rendszer fontosságát. Bízom ennek a további támogatásában is a képvi selő urak és hölgyek részéről. Semmiképpen sem hiszem, hogy e késő esti órában, bár mindig szívesen hallgatjuk azokat a nyilatkozatokat, amelyek azt az odafigyelést mutatják, amit, mondjuk, a honvédelmi miniszter úr tesz, és nyilatkozatokat tesz a Magyar H onvédség jövőjét illetően, de azt hiszem, hogy ma itt elsősorban csak arról kell beszélnünk, ami az előterjesztés indokolását jelenti. Talán egy picit szerteágazó ez a vita, bár mindenképpen hasznosnak ítélem én magam is. Én arra szeretném kérni önöket, ho gy az előterjesztésről beszéljünk elsősorban, szűkítsük le ezt a kört most erre. Örülök annak, hogy van szándék arra, hogy a honvédelem nemzeti ügyéről széles körben diskurzust folytasson a magyar parlament, de lesz még erre lehetőség a későbbiekben is. Kö szönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni a vitában. (Nincs jelzés.) Mivel jelentkezőt nem lá tok, megkérdezem Csampa Zsolt képviselő urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. Igen, megadom a szót Csampa Zsolt képviselő úrnak, öné a szó. (23.00) CSAMPA ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár mondhattam vol na azt, hogy köszönöm szépen, nem, elnök úr, merthogy Simicskó képviselőtársammal közösen jegyezzük ezt a törvényt, és ő a kétpercesben most elmondta kicsit összefoglalva az elmúlt fél óra eseményeit, de azt gondolom, mindenféleképpen szeretném megköszönni minden frakciónak és hozzászólónak a, mondhatom azt, hogy kedves, üdítő és gyöngyszem szavakat, de mondhatom katonásan az arányosság, méltányosság és tervezhetőség szavakat is. Én azt gondolom, hogy ez is előretekint a