Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - Dr. Lenhardt Balázs (Jobbik) - a külügyminiszterhez - “Milyen válaszlépésre készül a Külügyminisztérium az EMI-tábor ellehetetlenítése miatt?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János):
1057 Hivatal működéséről. Kiderült, hogy már a korábbi ágazati vezető, dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter vizsgála tot rendelt el az ügy részleteinek feltárására. A minisztérium ellenőrzési főosztályának vizsgálata szabálytalan szerződéskötési gyakorlatot állapított meg - utalok itt a képviselő úr által említett közbeszerzési eljárásra vonatkozó szabályok megsértésére , amelyek mögött az elnök egyszemélyi felelőssége áll. Összességében elmondhatom, hogy a dr. Hiller István korábbi miniszter úr által lefolytatott vizsgálat lezárult anélkül, hogy a képviselő úr által feltett kérdésekre megszülettek volna az egyértelmű vá laszok, ezért úgy döntöttünk, hogy a vizsgálatokat ismételten le kell folytatni. Ez a munka jelenleg is tart, az eredményéről szívesen beszámolunk képviselő úrnak és adott esetben a tisztelt Háznak is. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ( 16.50) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválaszra Pánczél Károly képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon, képviselő úr! PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Köszönö m azt, hogy ismételt vizsgálatot fognak lefolytatni az ügyben. Úgy tűnik, hogy itt az MSZPSZDSZ koalíciós kormányzás végén egyre több intézményt - így a közhivatalokat, a minisztériumokat, a minisztériumok háttérintézményeit is - elérte a pénzek kitalicsk ázása vagy a pénzszivattyú. Kérem azt, hogy vizsgálják meg pontosan, a Vialto hány munkatársának munkavégzését takarja ez a nettó 122 millió forint, és hogy pontosan kiknek a munkája áll a Vialto szerződésének teljesítése mögött. Külön érdekessége az ügyne k, hogy hogy lehet ilyen felelőtlenül és szabálytalanul gazdálkodni közpénzekkel. Nem baj, ha majd a Közbeszerzési Döntőbizottság ilyenkor büntetést ró ki, hiszen közpénzekből az egymilliós büntetést is ki lehet fizetni. Úgyhogy tisztelettel kérem az állam titkár urat, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a minisztériumban ismételten folytassák le ezt a vizsgálatot. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Halász János államtitkár úré a szó. HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztérimi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! A vizsgálat folyik, befejezzük, és tájékoztatjuk önt az eredményről. Azt ígérhetem önnek, hogy a legnagyobb alapossággal és mind en részletre kiterjedően kívánjuk ezt a megkezdett vizsgálatot lefolytatni, és célunk megegyezik mindannyiunk akaratával: az adófizetők bizalmával és pénzével visszaélő közintézmények vezetőit felelősségre fogjuk vonni. A jogszerűtlenül szerződőket megbünt etjük, az el nem végzett munkáért irreális bért felvevő cégekkel az állami pénzeket visszafizettetjük. Ez a célunk. Amennyiben a vizsgálat feltárja ezeket a visszaéléseket, a felelősségre vonás sem fog elmaradni. Köszönöm szépen. Dr. Lenhardt Balázs (Jobbik) - a külügyminiszterhez - “Milyen válaszlépésre készül a Külügyminisztérium az EMItábor ellehetetlenítése miatt?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) :